Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Hagyományos közlekedés és szállítás

zömmel szlovák ajkú lakosságát tekintve különbözött,

3 7 hanem gazdasági életének egyoldalúsága, az erdei munkák kizárólagossága miatt is. Földművelése annyira jelentéktelen volt, hogy lakóinak élelmezését, állatai takarmányozását csak a dél-borsodi, alföldi utakról hozott terményekkel tudta megoldani. (Még kendert is a Bán-völgyi magyaroktól vettek.) A répáshutaiak számára a szállítás, a fuvarozás létfontosságú tevékenység volt, sokkal fontosabb, mint az önellátásra képes mezőgazdasági települések esetében. Maguknak kellett elszállítaniuk a határukban kitermelt tűzifát, épületfát, a kiégetett meszet és szenet, a jármot, s a többi faeszközt, mindazon termékeket, amivel az árucserében részt vettek. Létük összefonódott szűkebb és tágabb környezetükkel, szorosan kapcsolódott a bükki magyar falvakhoz és a vidék városaihoz. Lovakat, betanított ökröket lehetőleg bükki magyar falvakból vásároltak, az üszőket odaadták felnevelni, s így érthető, hogy a ló- és ökörirányító szavak, a jármos ökrök és a hámos lovak nevei mind magyarok, szlovák állatirányító szavaik nincsenek. A legöregebbek még szinte hiánytalanul ismerik a teherhordó és közlekedő eszközök szlovák terminológiáját. Ez a gazdag nyelvi anyag, s néhány tárgy emlékeztet az anyagi kultúra ezen ágának etnikus kötődésére (pl. plachta, tračka, zajda, tačka, visypka, hantušek, vlače stb.). A teherhordó lepedők változatossága más szlovák vidékekére emlékeztet, s a teherhordás répáshutai anyaga hasznosan egészíti ki Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ismereteinket.

3 8 Magyar hatás a terminológia egyes elemein túl (ételhordó kantár, kulač, čobolov, kančo, rudaš, csiga, csülök, juha, lőcs, nyakló stb.) az eszközök, járművek fejlődésében is megfigyelhető. Főként a lovas szekér alváza, a juha megléte, a szénásszekér felszerelése vendégoldallal, a nyomórúd elhagyása és felváltása csigás, csülkös rudallókötéllel, a lószerszám tekinthető ilyen tárgyi elemeknek. A természeti környezethez való adaptálódás a szarvasmarha tartásmódjától kezdve a járművek fékezésének változatos eszközanyagáig sok mindenben megnyilvánult. A köves talaj miatt nemcsak a lovakat, hanem az ökröket is patkolták, télen éles, nyáron sima patkóval. Az erdőmunkások saját lábbelijükre is patkót, szamárpatkót verettek, hogy ne csússzon. Környezetük, faismeretük tükröződik abban is, hogy a közlekedő- és szállítóeszközök közül sokat maguk állítanak elő (járom, kosarak, szánok, szekéralkatrészek stb.). A széna csúsztatása gallyon vagy két rúdon, a nyári szánok változatai szintén ide sorolhatók. Az erdőmunka, az erdei iparok különleges szállítási igényeket támasztottak, amelyekhez speciális eszközökre volt szükség. Ilyenek a rönkvontatás eszközei, az átalakított szekerek és kettős szánok, s a rönkemelő hévér. Szinte kizárólag az erdei munkákhoz, a mészkő, az ölfa szállításához használták a kézi vagy igás vontatású nyári szánokat, csúsztatókat, a kőhordó vaskosarakat. A csúszó járművek, a nyári és téli szánok kivételes formai gazdagságát, változatosságát az erdőkiélés

39 szükségleteire, s a bükki emberek találékonyságára vezethetjük vissza. 37. A község történetéhez: SÍPOS I. 195 8; VERESS L. 1978. 38.GUNDA B. 1956; SZENDREI J. 1969; BARTHA L. 1973; NAGY I. 1970; BALÁZS K. 1979; PALÁDI-KOVÁCS A. 1973d. 39. Hazai középhegységeinkben, például a Bakonyban nem tapasztalható az erdei szánok és általában a szállítóeszközök hasonló változatossága. Vö. HEGYI I. 1958; HEGYI I. 1978. 65-74. 167