Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Hagyományos közlekedés és szállítás

20. kép. Járom somfa járomszögekkel. Répáshuta. Paládi-Kovács A. f elv. 1979. (NKCs. F 32. 746) A hat-hétéves vagy ennél öregebb ökröket (vol) nem szokták vezetni, de a fiatal ökröket nehéz terepen gyakran vezetni kellett. Ajármos ökröket átlagosan 12—13 éves korukig tartották. Szlovák ökörirányító szavaik nincsenek, magyar terminusokkal élnek. (Balra, cselő, jobbra, hojsz, indulj nno, állj hó, hátra hőkk.) ökreik magyar neveket viselnek, pl. Gombos, Sugár, Sármány, Szennyes, Bimbó, Vándor, Bodor stb. Ezt azzal magyarázzák, hogy a legtöbb munkába betanított ökröt nem helyben nevelték, hanem Nagyvisnyón, Szilvásváradon, Kisgyőrön élő magyar gazdáktól vásárolták. Az adásvétel után nem szokták átkeresztelni a jószágot, megtartották eredeti nevét. Répáshuta egyike volt azoknak a híres bükki járomfaragó központoknak,

2 9 ame- / lyek a borsodi síkságot, sőt a Hajdúság és Szabolcs nyugati felét is ellátták. Horváth János | (szül. 1910) a mai napig foglalkozik járomfaragással. Az 1950-es években még elhordta | készítményeit az Alföldre is. Lovaskocsival járt, s egy útra 80-100 jármot vitt magával. * Pénzért vagy terményért adta. Eljártak a Taktaközbe és a Tisza síkságára, mindazokra a tájakra, ahol sok volt az ökörfogat. Megfordultak Nyíregyházán is, de a Nyírségben a két világháború között már inkább lóval dolgoztak, kevés ökröt tartottak. Eljutottak a Nagykunságba is, pl. Mezőtúr, Túrkeve vásáraira, s rendszeresen jártak Heves déli részébe (Poroszló, Tiszanána). Cserépfalun is voltak járomfaragók, de a répáshutaiak saját terméküket jobbnak tartották. Sok egyéb faárut gyártottak még eladásra, pl. két-háromágú favillát, keréktalpat, kerékküllőt és egyéb szekéralkatrészt. Favillát, jármot Eger, Bélapátfalva, Miskolc vásárain is árultak. Ezeknek a fafaragóknak tanult mesterségük nem volt, a háziiparhoz szükséges szerszámokat és szakmai ismereteket apáiktól vették át. A fuvarozás Répáshuta népének fontos, talán a legfontosabb kenyérkereső foglalkozása volt. Megbízható emlékezések szerint az 1934—35-ös években 84 fogat volt a faluban. Akadtak olyan családi gazdaságok, amelyekben 2—3 fogatot tartottak, mert a gazda és felnőtt fiai külön-külön fuvaroztak. Az egyik adatközlőnek volt egyidejűleg 3 pár 29. LAJOS Á. 1963. 132; BODÓ S. 1966. 541. 11 Répáshuta 161