Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Hagyományos közlekedés és szállítás

A taligához hasonlóan kétrúdú, de nagyobb méretű jármű régebben is volt Répáshután. Azt kólának nevezték és szamarat fogtak bele. Lovas kóla emléke nem él, a lovas gazdák szekérrel fuvaroztak.

26 Rugós, féderes taliga csak az erdőgazdaságban volt, a mérnökök és úri vadászok jártak rajta. Egy lovat fogtak elé a két rúd közé. Emlegetik a tarantas nevű vadászkocsit is. Ennek négy kereke volt és két ló húzta. Rácsos oldalú, alacsony, cifra vasalású, féderes járműnek írják le. „Az urak jártak vele vadászatra." A helyi lakosságnak könnyű, cifra kocsija, féderes hintaja sohasem volt. Ma a répáshutai szekerek mind egyrúdúak. Három-négy évtizeddel ezelőtt még volt néhány kétrúdú szekér is a faluban, egylovas gazdák tulajdonában. A lóra farhámot is tettek. Kétrúdú szekereket ma már csak Eger környékén (Felnémet, Felsőtárkány, Bélapátfalva) szoktak látni a hutaiak. Nagyobb gazdáknak 2, esetleg 3 szekerük is volt, s azokat át lehetett alakítani a rakománynak megfelelően. Legtöbbször a lőcsös szekeret használják. Ennek többnyire 250 cm, ritkábban 280—300 cm hosszú, létrás oldalai vannak. Ennél hosszabb oldal itt a helyiek szerint nem használható, mert nehéz vele fordulni a szűk erdei utakon (16. kép). Hosszabb oldalra széna- és szalmahordáshoz sincs szükségük. Homok, szén, faszén szállítására viszont szívesebben használják a koleszt. Ezen lőcsök nincsenek, csak négy rakonca tartja az oldalakat. Átalakításkor a lőcsöket és az egyenként 50-60 kg súlyú, létrás oldalakat leveszik a szekérről és rakoncát, majd deszkaoldalakat tesznek fel. Az aldeszka (spodfta deska) és a két oldal deszka (bočná deska) száraz, könnyű fenyőből van. Elől-hátul trapéz alakú, két léc közötti sínben járó súber, kaloda zárja le a koleszt. Ennek különösen lerakodáskor látják hasznát. A deszkaoldalakat, rekesztéket megemelve a homok vagy a szén lapátolás nélkül ömlik le a földre. A létrás oldalú, lőcsös szekérhez két saroglya tartozik. Fahordáshoz nem használják, de széna, mész vagy faszén fuvarozásához felteszik. Az első saroglya kisebb, neve Srágelki, a hátsó jóval nagyobb (zadne šrágle). Mindkettő enyhén ívelt és normál helyzetben a hátsó saroglya felső pereme egy szintben van a szekéroldal, a drabinové dručki peremével. Vesszőből fonott kast Répáshután sohasem használtak. Helyette fenyődeszkát raktak a lőcsös szekér oldalain belül. Minthogy könnyű, rövid kocsijuk nem volt, városba is nehéz, deszkaoldalú szekerekkel jártak. Ezekhez még üresen is erős fogatok kellettek a hegyi utakon. Hosszabb útra induló szekeresek ekhót, szekérernyőt használtak, amit a Bükk hegység falvaiban, így Répáshután is sátornak neveztek. A hutaiak kevesebbet faluztak a mésszel, mint Cserépfalu, Bükkzsérc lakói, mert a meszet inkább vállalatoknak adták el.

2 7 A bükkalji magyar falvakban a sátor még jellegzetesebb tartozéka volt a fuvaros szekérnek, mint a hutákban. Gyékényponyvából készült, amit ráborítottak a mogyorófa husángokból szerkesztett vázra. A kész sátor formája hosszában félbevágott hengerre emlékeztetett. Ma már csak hébe-hóba használnak sátoros szekeret. Szénahordáshoz a szekér két oldalára, a lőcsökre egy-egy vendégoldalt kötöttek. Ezeknek a kb. 350 cm hosszú, 8—10 cm átmérőjű rudaknak szlovák elnevezése nincs. 26. A kóla, kólya nevű kétkerekű járművek recens elterjedtségéhez: PALÁDI-KOVÁCS A. 1973a. 21; VIGA Gy. 1980b. 27. BAKÓ F. 1951. 326-328. 157