Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Selmeczi Kovács Attila: A mezőgazdasági eszközkultúra

azonban már nem jár ide cséplőgép, mert csaknem mindenki felhagyott a szántóföld művelésével, az állattartás is erősen visszaszorul. Amitóta korszerű élelmiszerüzlet működik a faluban (1975-től), ahol tejet is lehet kapni, már nem ragaszkodnak a tehéntartáshoz.

41 Akik még továbbra is folytatják az árpatermesztést, kénytelenek zölden lekaszálni takarmánynak. Az egykori irtásföldet azonban a vadkár miatt már alig tudják eredményesen művelni. A kézzel kicsépelt árpa tisztítására az 1910-es évektől szelelőrostát használtak. A cséplőgép megjelenéséig két gyári készítményű hajtórosta működött a faluban. A gépi cséplés rendszeressé válása fölöslegessé tette ezt az eszközt, amelyet addig közösen használtak.

42 Az állatok takarmányozásához szükséges szénát 6—8—10 szekérnyi, kazalszerűen összerakott boglyában tartották, amiből apránként hordták be a szükséges mennyiséget. A határban álló boglyából egyszerre egy kocsirakományra valót vágtak. Ehhez a munkához speciális eszközt, szénavdgókést használtak. A fecskefark alakú kétágú penge lépővassal ellátott nyélben folytatódott, aminek köpűs felső végébe L alakú fa forgórész illeszkedett.

43 Ez az eszköztípus 1930—32-től ismeretes a faluban. Úgy emlékeznek rá, hogy először a bíró fiának volt, abban az időben azt használta mindenki. Később a kováccsal is csináltattak, meg Miskolcon is vásároltak néhányat, így 5-6 szénavágókés is lett a faluban. Jelenleg ismét csak egy példányról tudnak. A szénavágásnak más eszközét és módját is gyakorolták. „Azelőtt kaszával vágtak a boglyából. Leütték a kaszát a nyélről, úgy vágták. A végit megfogták, mint ahogyan kenyeret vágnak, úgy tologatták,"

44 Jelenleg is többnyire kaszapengével vágják a szénaboglyát, de előfordul, hogy fejszét használnak erre a célra. Különösen a kisebb mennyiséget éles fejszével is jól lehetett kimetszeni a megkezdett boglyából. A fuvarosoknak az állatállomány tartásához szecskára is szükségük volt. Amint visszaemlékeznek rá, csak 1935—36 óta van a faluban szecskavágó gép. Azelőtt Miskolcra jártak a piacra szecskát vásárolni, vagy a miskolci kereskedők látták el őket időnként szecskával. Ez időben Gesztelyről is járt ide egy vállalkozó szellemű parasztember szecskával. A nagyobb állatállománnyal rendelkezők azonban rákényszerültek a szecskavágó beszerzésére. Az eszköz legelterjedtebb változata állványos, kézi hajtású gyári konstrukció. Amint mondják, most már sok van belőle a faluban, legalább 25 darab. A szecskavágót szokásos módon az istálló egyik sarkában állították fel, a munkát is ott végezték vele (8. kép). A mezőgazdasági kultúra egyoldalúságából következik, hogy a szemestermény feldolgozásának eszközei hiányoznak a háztartásokból. Pl. a hegyvidéki területeken általánosan elterjedt kézimalom itt egyáltalán nem ismeretes. A kézi kukoricadaráló is csak az 41. „Amióta zacskós tejet lehet kapni, azóta nem kell az állat." „Hoznak tejet is a botba, akkor minek a jószág" - megjegyzések konkrétan utalnak a szemléletváltozásra. 42. Pl. az Uhrovec-völgy falvaiban, ahol a kézicséplés gyakorlata tovább megó'rzó'dött, a szórórostát (rajtár) az 1930-40-es években még használták. SLAVKOVSKY P. 1977. 146. 43. Az eszköz tipológiai és kartográfiai vizsgálatát nyújtja PALÁDI-KOVÁCS A. 1979. 435 442. 44. Elmondta Horváth László (1919). 136