Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Bakó Ferenc: Település és népi építkezés

SIPOS I. szerint az üveggyártó szakemberek egyik része visszaköltözött Felsőmagyarországra, a másik Erdélybe. A fuvarosok és segédmunkások közül többen egy ideig még ott maradtak, de lassanként beköltöztek Répáshutára.

14 Idősebb emberek még ma is élnek Répáshután, akik Gyertyán-völgyben születtek és onnan költöztek be a faluba, ők még emlékeznek a régi hutatelepülésre, arra, hogyan laktak ott és hogyan szűnt meg véglegesen, mikor költöztek el az utolsó családok. Flekács Antal is ott született 1894-ben. Úgy emlékszik vissza, hogy egy hosszú házban laktak, amiben több közös konyhás lakás volt, de az épület első részét a kocsma foglalta el. Két család lakott egy közös konyhán, pitvaron. A gyerekek onnan jártak be Répáshutára az iskolába. Ketten-hárman összeálltak és úgy tették meg gyalog naponta a hosszú utat. Arra is emlékszik, hogy Schusselkának „nagy kastélya" volt a telepen, amiben családjával együtt lakott. Flekácsék 1901-ben költöztek be a faluba és ugyanakkor több család jött még velük, mint a Mikesz, Erdős és Fridel család. A beköltözők a falu szélein kaptak telket, ott építkeztek. Szívós Antal is kint született 1909-ben és emlékszik rá, hogy velük együtt 1926-ban mintegy tíz család költözött el utolsónak Gyertyán-völgyből. A Petruskovics (azóta: Petőfi), Sztraka, Fridel (később: Szívós), Hámorszki, Erdős, Orliczki családok Répáshutára költöztek, de a Kardos család Diósgyőrbe, a Poczik család pedig Cserépfaluba ment vissza, mert eredetileg is onnan jött harangozónak. Az új lakosok nagy része a Kossuth utca nyugati végén telepedett meg. A Gyertyán-völgy ma lakatlan, elhagyott terület. Közelében csak a Tebe nevű erdészház van és egy-egy mészégető dolgozik. Az egykori virágzó településnek már alig van nyoma, az épületek alapfalait benőtte az erdő — a huta csak az emberek emlékezetében él. Egyedül a temető látszik még elhanyagolt, gazzal benőtt sírjaival. Leginkább az egykori tulajdonos család sírjai, síremlékei maradtak meg és egy-két egyszerűbb sírjel. Igényes munka és megható feliratú Sztraka Géza „erdőlegény" tölgyfából faragott síremléke 1923-ból.

15 Az utolsó halott Flekács Ilona volt, akit 1930-ban temettek ide. A temetőhöz kapcsolódik egy népmonda, aminek alapja valóságos esemény. SIPOS I. is megemlíti,

1 6 de a néphagyomány állítja, hogy a bérlő család egyik tagja tékozló életet élt és mulatozás közben szúrták agyon Kacs községben. A család ezt eltitkolta, a halált természetesnek állította be a hatóság előtt, de kitudódott és a holttestet exhumálni kellett. A sírt éjjel bontották fel és reggel azt látták az emberek, hogy friss, mintha új lenne. így keletkezett a monda, aminek lényege, hogy „olyan rossz volt, hogy még az anyaföld sem fogadta magába. Háromszor vetette ki a föld magából, amíg befogadta"

17 (5—6. kép). 14. SIPOS I. 1958. 29. 15. A síremlék felirata: „Itt nyugszik Sztraka Géza m. kir. erdőlegény Született 1901-ben Meghalt 1923-ban Szeretete és hálája jeléül állította a Gyertyán-völgyi M. Kir. Erdó'hivatal személyzete. A viszontlátásra." 16. SIPOS I. 1958. 29. A néphagyomány és SIPOS I. állítása között különbség van annyiban, hogy SIPOS az utolsó bérlőről állítja, hogy tékozló életet élt, a hagyomány pedig az egyik fiáról beszél. 17. A történetet és a hutatelepülés leírását Szívós Lajos helybeli pedagógustól jegyeztem le. Szívós L. elkísért a helyszíni bejárásra, amiért ezúton is neki köszönetemet fejezem ki. 101