Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Szabó Lajos: A halászat emlékei Taktaszadán

nal lett, abbul lettek a versek, a cspübül pedig a szárnyak, mer a versének van fara, van: eleje, van versikéje

, van szárnya

. Szóval a szárny csepübül lett. Mikor az anyámnak két orsó teli volt, a két szálat gombolyitottuk és áztat sodoritottuk, de a fonalat minékünk egy edénybe vizbe kellett tenni, vizesen kellett azt minékünk megsodorni és ugy kiszáritani. Ebbül lett osztán a versefonal, a szárbul, mi ugy neveztünk a kendernek az elejit, hogy szál, a hátulját pedig, mán az alját, csepün

ek. Ebbül vót a verse szárnya, a szálábul pedig a verse. A kezdésnél, mikor milyen versét csináltunk, mer a versébe különbségek vannak, van ötven szemes verse, van hatvan szemes verse. Az egyiket kezdtük huszonnégy szemre, a másikat huszonnyoc szemre, a hetven szemest pedig harminckét szemre. Ebbe kellett bele szaporitgatni. Mondjuk minden nyóc szem vót egy káva közi, nyóc szemre kellett nekünk szaporitgatni, a másikra ugyanannyit, öt kávaközi vót egy verse és a huszonnégy, a huszonnyoc, vagy a harminckettőt ki kellett szaporitanunk annyira, hogy megüsse, ha most hatvan szemest akarok, vagy hetven szemest, ugy kellett szaporitanunk, hogy mire végeztünk véle, akkorára meglegyen a hetven szem és akkor kellett megkezdeni a fogyasztást, ugy hogy el kellett tizenhat-tizennyóc szemre fogyasztani a hetven szemest, a hatvan szemest el kellett fogyasztani tizenhat szemre. És ezt mi ugy neveztük, mer le kellett forditani: versikének. Az ele jibe vót a nagy versike:

, a farába vót a kis versike. Ha a farát kötöttük a versének, abba csináltuk a kis versikét. Habár a versekötés is megint kétfajta, mer a versét lehet két darabbul csinálni, az egyik neyeződik elejinek, a más a farának, mer két darab, de ellenben lehet úgyis kötni,