Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)
Nagy György: Régi lakóházak berendezése Karcsán
Az ajtó egyik oldalán volt a lisztesláda. Ez három fiókos volt, deszkából készült zárható fedéllel. Az egyik fiókban a kenyérlisztet, a másikban a gyúráshoz használt elsőliszte t, mig a harmadik fiókban a korpát tartották. Az ajtó melletti sarokban volt a helye a káposztáshordó nak, ugyanis minden családban tapostak ősszel egy hordó káposztát, mert télen elég gyakran került az asztalra savanyu káposzta. A kamrában tartották a szövőszéket"&'tartozékaival együtt, falra szereit horgokra akasztották fel. Ugyanigy tárolták a lovasgazdák a kamrában a lószerszámot is. A gerendára is szereltek két rudat. Az egyiken tartották a levágott sertés szalonnáját, sonkáját a füstölés után,a másikon pedig a szennyesruhát. A két akasztorud egymástól távol volt, az ellentétes sarokban. Ugyanigy a kamrában volt a helye a kenyérsütés eszközeinek, de itt volt a helye a szapulló nak és a szösz nek is. Régebben a kamra egyik sarkában állt a kenyértartó kabola, melyet vesszőből fontak és kívülről betapasztották. Állandóbb volt azonban a kenyérnek a mestergerendán való tartása. Az 1920-as évek elejétől a kamra helye eggyel hátrább került az épületben és külön bejárata lett. Harmadik helyiségként ugyanis egyre gyakrabban épitettek ebben az időszakban már hátsóházat. A lakásban lévő bútorokat általában asztalosok készitették, kivéve azt a néhány egyszerűbb tárgyat, amelyet házilag készítettek el. Egy-egy ügyes parasztember azonban maga is készitett bútort. A karcsaiak bútoraikat Sátoraljaújhelyből vásárolták. A mesterek által készitett bútorok minden darabja festett volt, legnagyobb részének az alapszíne fekete, részben barna. A fekete alapon piros és sárga színezést használták, a barna alapon ez a két szín kibővült a világoskék, zöld és fekete szinek-37-