Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Nagy Géza: Társasmunkák Karcsán

olyan időszakra estek, amikor másnak is sok munkája volt, tehát a segítségre szoruló csak a közeli hozzátartozóitól várhatott segítséget. Ilyen munka volt a kuttisztitás, disznóölés, lakodalmi előkészület, vendégség, a kendermunka, a kötélcsinálás, a hordás, a halászat. 2. Voltak azután olyan munkák, melynek végzésében szinte az egész falu részt vett, illetve nemcsak a rokonságra számithatott a segitségre-szoruló. Ez kölcsönös volt, mert mindenki segítségre szorulhatott. Éppen ezért ezeknek a végzését ugy intézték, hogy a segitő saját munkáját ne zavarja. Ilyen volt az épitkezés. Ezt mindig májusban kezdték, mert ekkor már kevés munka volt a határban, legjobban ráért mindenki és segíthetett. Ugyanígy a cséplés is olyankor zajlott, amikor mindenki azt csinálta, tehát nem volt akadálya a segítségnek. De igy voltak a szénakaszálással, aratással, favágással is. 3. A hárma ik csoportba azokat a munkákat sorolhatjuk, amelyekben nem a rokoni kapcsolat döntött, hanem a munka veszélyt elhárító szerepe. Ilyenkor félre kellett tenni minden munkát, mert a közös összefogástól függött a vész elhárítása« Ilyen munkák voltak a tüz eloltása, az árvíz megfékezése, stb. Vizsgáihatjuk a társasmunkákat nemek szerint is. Voltak ugyanis olyan munkák, pl. a kender munkák, amelyeket kizárólag nők végeztek és volt ak olyanok /szénakaszálás, favágás, sirásás/, melyeket csak férfiak végeztek, de voltak olyanok is, amelyeket vegyesen - nők, férfiak - végeztek. Végeredményben ezek a munkák nem véletlenül alakultak ki. A kényszerítő szükség, az emberek, egy-egy közösség egymásrautaltsága volt a kialakítója. Az egyén nem boldoguiha-