Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Nagy Géza: Társasmunkák Karcsán

géről kezdve, egy harmadik ember pedig fogta a kötél végét, hogy az feszes legyen az összeeresztés közben. Ha hosszú volt a kötél, akkor egy-két ember kellett még. Ezeknek az volt a feladata, hogy tenyerüket vizszintes és függőleges tartásban a négy fonalszál közé tették a kötélverőszék és az összeeresztő ember között, hogy a fonalszálak ott össze ne sodródjanak, amig a bolhát vezető összeeresztő oda nem ér. Amikor készen voltak az összesodrással, kezdték a másik kötelet csinálni. 2. Halászat Karcsán soha, senkinek nem volt a felszabadulás előtt halászati engedélye, de majdnem mindenki halászott. A segítségre azonban akkor volt szükség, amikor olyan halászszerszámmal halásztak, amellyel egy ember nem boldogulhatott. Ha pl. kétközzel mentek halászni, oda már legalább négy ember kellett. A halászás rendszerint este vagy éjszaka történt. A hálót levitték a partra, nekivetkőztek és megkezdték a "kétközölést". 2 ember fogta a háló két végén levő hálótartó fát. Ezzel függőlegesen tartották a hálót. Elindultak a vízben előre. A másik két ember ugyancsak előre haladt a vizben, de sebesebben. Amikor egy darabon elment ek, visszafordultak és pocsolva haladtak a háló felé. Odaérve a hálótartó két emberrel felemelték a vizből a hálót és kiszedték belőle a bennszorult halakat. Ezután újra kezdték az egészet. A végén szétosztották egymás között a halat. Itt rendszerint rokonok, vagy igen jóbarátok álltak össze, mert ha valakit megfogtak a báró kerü-263-