Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Kriston Vizi József: Játék és szórakozás Pusztafaluban
rokon vagy hasonló helyzetű volt." Nem véletlen, hogy a legény mely alkalommal és mikor esik át a legényszentelésen. A felavatottnak ezután már jogában áll, sőt kötelezettsége is pl. a bálokon való részvétel, és a kocsmában is ennek megfelelően elismert tartózkodási hely, idő, valamint viselkedési mód vonatkozik rá. „Legénykedni a fölszentölt 16-17 év körüli fiuk jártak. A tőlük fiatalabbakat elzavarták maguk közül. Menj szopni!, mondták nékik. Az első háború után három legénycsapat volt. Idősebbek, középkorú legények és a legfiatalabbak, a suhancok." ,,A falu legényei Alvég és Felvég szerint csoportosultak. Néha-néha összekocódtak a faluközben, hogy melyikük hova, milyen lányokhoz járhasson vagy nézzen feléjük. A legénycsapat vezetője egy idősebb legény volt, akit kolomposnak hívtak. A legények két-három év különbséggel egy-egy csapatba tartoztak." Középkorú adatközlőim elmondták, hogy az 1930-40-es években a legények csoportjai már a család vagyoni helyzete szerint is megoszlottak, illetve fokozatosan szétszóródtak. A legények hétköznapi szórakozásában is fontos szerepe volt a kocsmának. Sokszor úgy, hogy ott várták össze egymást, aztán innen mentek a lányok esti játszóhelyeinek (faluköz, templomtérség) környékére, miközben fel-alá jártak az utcán és énekeltek ők is. Udvarló- és legényjáró nap s más alkalom nem lévén viszont kilenc-tíz óráig is helyben maradtak. A 14-15 éves, fiatalabb legények legtovább nyolc-kilenc óráig lehettek az ivóhelyiségben. Őket és a hangoskodó középkorúakat a legidősebbek gubájuk ujjával ütve kergették ki a kocsmából. Fiatalabbak (a suhancok) sosem ülhettek a feljebbvalókhoz, s csak a felszentelt legényeknek volt szabad dalolni, nótázni. Helyük is jellemzően meghatározott: az ifjak egy sarokba gyűltek össze, míg az idősebbek, a fiatal házasok és az öregek az asztalnál ültek vagy álltak. A kocsmahelyiségben két, párhuzamosan levő asztal melletti lócákon ülve töltötték az időt, ittak és beszélgettek az egykorú rokon és szomszéd férfiak. A kocsmai ülés szabályozott rendjére utal az is, hogy az asztalok jobboldali végében az idősek, bal felőli részén pedig a fiatalok ültek. így még apa és fia sem foglaltak helyet együtt, egymás közvetlen közelében. Ki-ki a maga társasága szerint . . . A lányszentelésre a pusztafalusiak körében mindig aratás alkalmával, a távolabbi kepemunkák kényszerpihenői vagy valamelyik ott töltött hétvége alkalmával került sor. Módja tulajdonképpen a legényszentelés párhuzama volt. A legelőször félkezesnek szegődött lányt felemelték az asszonyok, ezután ő is keresztanyát és keresztapát választott. Általában a választottak fizettek italt a többieknek, de szokásból és illendőségből a felszentelt is jócskán hozzájárult ehhez. A kepére először induló lányt ezért minden esetben ellátták szülei pénzzel is. Ahogy a fiúk, illetve a legények, ugyanúgy a lányok esetében is 2-3 csoport különült el egymástól korábban, bár korántsem oly merevséggel, mint ahogy azoknál láttuk. A lánypacsapatok, akikre még nagyobb korban is jellemző a játékokhoz való vonzódás, osztály, banda, karika néven voltak emlegetve. Egy-egy csapat a körülbelül egyidős, egy iskolai osztályba járt, és utcaközösség szempontjából is azonos lányok 6-8 fős társaságából állott. Szabad téli estéiket egymás sorra-látogatásával töltötték, ekkor daloltak, táncoltak egymás között, néha átszólítottak egy-egy harmonikázni tudó férfit is. Jobb időben, a hétköznapok estéin összegyűltek egy kapuban, s beszélgettek, tréfálkoztak 33«
