Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Nádasi Éva: A búcsújárás szokásai Mogyoróskán

csak ajándéktárgyakat, hanem ételeket is árultak: kolbászt, töltött káposztát, gyümölcsöt. Manapság a helybeli asszonyok kitesznek a kapuba egy asztalt, s a fazékból, üstből árulják a házi főzésű ételeket (pl. gulyást). Ugyanígy árulnak pálinkát, bort is. Pálinkaárus asszonyok, akik az italt batyuban hozzák magukkal, a szomszéd falvakból is érkeznek Pócsra. Búcsú alkalmával egyébként nagyon sok ital elfogy, ennek következtében gyakori a verekedés, ezért néhány éve betiltották a templom közelében az italárusítást. A hangoskodás, a ricsajozás zavarta a szertartásokat, s méltatlan is volt a búcsúünnephez. A pócsi búcsú jellegzetes alakjai a nagyobb fiúgyerekekből kikerülő vízárusok. Számukra ez jó üzlet, a tömeg számára pedig hasznos tevékenység, mivel a búcsúk idején nagy a hőség és a por. Árultak és árulnak ponyváról imádságos könyveket, a templom, a kegyhely történetét, ill. a különböző csodás eseményeket tartalmazó füzeteket, és ún. istóriákat, azaz búcsúénekeket, imádságokat. A búcsúban mindig nagy a nyüzsgés, hiszen nemcsak a vallásos áhítatot, gyógyulást, meghallgatást kereső emberek gyűlnek ide, hanem a bámészok, a kíváncsiak, a szórakozni vágyók is. A katolikusokon kívül reformátusok is elmennek, akik végső kétségbeesésükben keresik fel Máriát. Adatközlőm két olyan esetről is tudott, mikor imameghallgatást nyertek, és azóta hálából minden évben eljárnak a pócsi búcsúra. Nagybúcsúkor rengeteg a cigány. Van mikor külön processzióval, pappal jönnek, de általában szekérrel csapatosan érkeznek. Teljesen külön telepednek le, a parasztokkal nem keverednek. Imádkoznak, ájtatoskodnak. és nagyon szépen énekelnek. Utána pedig dáridóznak. verekednek, gyakran lopnak is. Meg kell még említenem a koldusokat. Manapság ugyan már nincsenek, régen azonban olyan sokan voltak, hogy a templomtól a temetőig vezető út két oldalán végig ültek. Voltak énekes koldusok, voltak akik „hermónikáztak". voltak akik csak kéregettek. Sok csaló is akadt közöttük. Többszöi előfordult, hogy gyerekeket loptak, ezeknek kezét, lábát kicsavarták és „rákoldultak". így ugyanis több alamizsnát kaptak. Általában két-három fillért adtak nekik, ami most 2-3 forinttal egyenlő. Délután lassan mindenki szedelőzködött. A processziók indulás előtt sorban a kegyképhez járultak, és énekelve, sírva búcsúztak el a Máriától. ,.Vannak akik nagyon rinak, mert odaviszik bánatukat." Hazafelé már sietve mentek, várta őket a család, az egész falu. A processzió elé gyakran a községtől 2 km-nyire fekvő - tanyáig is kimentek az otthoniak. Keresztet, zászlókat vittek magukkal, a pap vezette őket. Találkozáskor háromszor meghajtották a keresztet. „Isten hozott benneteket!" - üdvözölték, majd megcsókolták egymást. A faluban harangzúgással köszöntötték a búcsújárókat. A nép közösen tért be hálaadásra a templomba. Otthon a családtagokat még kézmosás előtt megsimogatták a búcsújártak, hogy megszentelt kezükből rájuk is kegyelem áradjon. Ugyanez vonatkozott a csókra is. Mogyoróskán a ruhából kivert „szent por" óvó-, védő funkcióját nem ismerik. A felvirágozott zarándokbotról. ill. a zöld ágról, mint a megtisztulás jelképeiről eltérő adatokat találtam.

13 Egyesek szerint ismeretlen szokás, mások szerint pedig hoztak ilyet a búcsú13. BÁLINT Sándor. 1939. 199. 328