Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Nádasi Éva: A búcsújárás szokásai Mogyoróskán

után a processziók sietve indultak haza. Monokra több zempléni faluból is jártak, így Göncről, Fonyból, Regééről, Szántóról, Boldogkőváraljáról, Erdőhorvátiból, Tolcsváról stb. Adatközlőm szerint Erdőhorvátiból mindig nagyon sokan mentek, és igen szép processziójuk volt. A mogyoróskaiak által legkedveltebb, leglátogatottabb búcsúhely Máriapócs. Pócson évente 12-szer van búcsú, külön római és görög katolikus. A két legnagyobb búcsú a Nagy boldogasszony- és Kiasszony-napi vegyes, tehát mindkét szertartású misét tartanak. Pócsra reggel hatkor indultak, s az első nap Liszkatolcsván, Bodrogolaszin át Rakamazig mentek el, s másnap Nyíregyházáig folytatták útjukat. Innen általában már vonattal utaztak tovább. A processzió a búcsú vigiliájára érkezett a kegyhelyre. Mogyoróskáról gyalogos processzió kb. 30 éve nem indult Máriapócsra. Az 50-es évektől kezdve vonattal jártak, az utóbbi 3—4 évben pedig különbusszal utaznak, amit a helybeli pap rendel meg. A résztvevők előzetes jelentkezés után befizetik a megszabott díjat, kb. 100-120 forintot. Átlagban 30-40 ember jelentkezik, de ezek között vannak fonyiak, regéciek. korlátiak is. Augusztusban - lévén a munka dandárja - sokan visszamondják az utat. de ilyenkor keríteniük kell maguk helyett valakit. Vasárnap reggel 5 órakor szoktak indulni — így még a háziasszonyok megfejhetik a tehenet —, s 9 órára érnek Pócsra. Ez az út tulajdonképpen vallásos jellegű „tanulmányi kirándulás", amit a pap és a felesége vezet. Megnézik az útba eső görög katolikus templomokat {Tokaj, Kállósemjén, Nyíregyháza), Tokajban bemennek a halászcsárdába, Nyíregyházán fagylaltot, dinnyét vesznek, ez utóbbiból ajándékot is visznek haza. Pócson a pap elmeséli a kegytemplom történetét, majd közösen részt vesznek a nagymisén. Mise után egy darabig nézelődnek, apróbb ajándék- és kegytárgyakat vásárolnak, majd délután hazaindulnak. A hagyományos processziós búcsú idején az ünnep vigiliáján érkeztek meg. Rögtön a templomhoz mentek, körmenetben megkerülték, majd száz méterről egészen az oltárig térden csúszva közelítették meg. A beköszöntő imádság után elmentek közösen szállást keresni. Általában csűrben találtak - ősszel, nyáron egyaránt —, esetleg egy puszta házban, ahol a behordott szalmán aludtak. Ágyneműt, takarót nem kaptak, legfeljebb egy durva vászonlepedőt, amivel letakarták a szalmát. Esetleg a magukkal vitt borítókendői (nyakbavaló kockás nagykendő) tették rá. A szállásdíj nem volt sok, régebben 1-2 krajcár, az 50-es években 2 forint, mostanában 10-15 forint. Általában megegyezés szerint fizettek. A pénzt valaki összeszedte, és átadta a gazdának. A csűrben nemenként külön, egymással szemben, két sorban aludtak. Elalvás előtt hangosan imádkoztak. Az éjszaka folyamán nem sokat aludtak, hol a hideg, hol a fülledt meleg miatt, de a lelki feszültségtől, a várakozástól sem tudtak nyugodtan pihenni. Volt aki le sem feküdt, hanem egész éjjel volt misevégzés. Hajnalban, 4—5 órakor keltek, mosakodtak, ill. „legalább a csipát kimosták a szemükből", meghúzgálták magukon a ruhát és mentek a templomba. Ha gyóntak, áldoztak, akkor előtte nem ehettek. A gyónás a nagymise előtt volt, de ha sokan voltak, mise alatt is gyóntattak. Mostanában egyre kevesebben áldoznak, mert a görög katolikusoknál meglevő, ortodox gyökerű kétszín alatti áldozás nagyobb felkészültséget kíván a hívektől. A nagybúcsúban este hattól másnap estig — vecsernyéig — minden órában van mise. A miserendet és a végzők nevét itt is előre kiadják, már otthon felolvassa a pap. Pócson a 326