Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Diószagi Zsuzsa–Barna Gábor: Komlóskai mondák

A mai komlóskaiak történeti hagyományaiban, a mondahagyományban a Mátyásmondakör, a magyar szabadságharc és Kossuth alakja ismeretlen, holott a környező nagyobb területen — etnikai hovatartozástól függetlenül — általában ismertek.

12 A történeti mondák motívumai országszerte elterjedtek, sajátosságokat e téren a komlóskai hagyományban sem találunk. Ilyen a Rákóczi-mondakörben pl. a fordítva patkolt lovon menekülő fejedelem, a várakat összekapcsoló alagút (7.). E motívumok megtalálhatók a környékbeli településeken is. Komlóskai intenzitásuk mégis figyelemre méltó. Elbeszélésükkor a hagyományt bizonyítják, igazolni akarják a cselekmény pontos helyhez kötésével, valamint a Pusztavár romjainak felemlítésével. A történeti hagyományok viszonylag intenzív mai életét, előfordulását, szerepét azzal is magyarázhatjuk, hogy bizonyos szálakon (az első település helye, betelepülés stb.) kapcsolódik az eltérő származás, az eltérő nyelv használatának tudatához. A komlóskai történeti mondák egyik sajátos, alaposabb vizsgálatra érdemes kérdése a már többször említett mondai alak: Csirke Margit nemcsak a mondák kitalált jeles alakja, hanem valóságos történeti személy volt. 1385-ben iktatják be a falu birtokába, tehát valóban a település földesura volt. Kérdés viszont, hogy minden elképzelhető kegyetlensége, elítélt rossz tulajdonsága ellenére annyi idő alatt külső befolyás nélkül megmaradt a történeti hagyomány egyik jeles alakjának, vagy pedig esetleg egy újabbkori iskolai, papi stb. ráhatás, olvasmányélmények hatásaként kell látnunk alakját. Minderre most nem tudunk válaszolni, ehhez újabb kutatómunka szükséges. A viszonylag nem túl széles tematikájú komlóskai történeti hagyomány jelzésszerűen sok mindent elárul a település, és lakóinak egykori életéről. Halványan — különösen Csirke Margit alakjához kapcsoltan — fel-feltűnik az egykori terhes munka emléke (5). Ezen túlmenően, bár ugyancsak jelzésszerűen utalnak az egykori természetföldrajzi környezetre, s az ettől is meghatározott gazdálkodásra (erdőség, szénégetők, favágók) (1., 2.). Tükröződik a mondákban ennek következtében pl. az egykori általánosabbnak tartott építkezési mód, a faépítkezés (borona!) (1., 2., 3.). Viszonylag a nem túl régi múltat is idézheti, de gyökereit tekintve igen ősi, hogy a mondákban felbukkan a szövés-fonásra, a juhászatra vonatkozó hivatkozás, utalás is (2.). Meg kell jegyeznünk, hogy a tanulmányban elsősorban a történeti mondákkal foglalkozunk, s nem térünk ki a történeti hagyomány — mondai megformáltságot nem mutató — minden részére, amely természetesen szélesebb ismereteket tartalmazhat a község és lakóinak történetére vonatkozóan. II. A történeti mondáknál sokkal jelentősebb a komlóskai hagyományban a hiedelemmondák köre, amelyre a bevezetőben már utaltunk is. A komlóskai hiedelemmondák legnagyobb százalékát a boszorkánymondák alkotják {boszorkány—bosorka, vid'ma). A boszorkányról szólva arra kell ügyelnünk, hogy a névazonosságból eredendő félreértéseket elkerüljük. A boszorkány elsősorban élő személyt, rontásra és alakváltozásra képes asszonyt (ritkábban férfit) jelöl. Tágabb értelemben azon12. Vö.: DOBOS Ilona 1971. 66. (Szendrey Zsigmond egy írására hivatkozik itt, saját tarcali tapasztalata mellett: SZENDREY Zsigmond: Zemplén vármegyei néphagyományok. Zempléni Újság VII., 1925.); DOBOS Ilona 1971. 96. skk.; BALASSA Iván 1963. 48. 285