Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Ferenczi Imre: Bodrogszentesi mondák és legendák
föltevéshez rendelkezünk gyűjtői tapasztalattal. 8 mégis úgy látjuk, hogy egyelőre csak hozzávetőleges jellemzést nyújthatnánk Zemplén egészére. Felső-Zemplénről keveset tudunk, de a Bodrogköz határainkon túl eső részéről is, pedig kétségtelen, hogy e tájegység prózai folklórjáról rendelkezünk legjobb ismerettel. Ezek alapján tartjuk indokoltnak a bodrogszentesi adataink közlését, amely hozzájárulhat a pontosabb táji és zempléni, a jobb tematikai és műfaji jellemzéshez. TÖRTÉNELMI MONDÁK 1. Attila megálmodta, hogy az Isten kardot fog neki adni. És egy gulyásbojtár hajtotta a marhát. Egyszer mit lát! Egy tinó megsántult. Jött a lábábul a víre. Odaniz, hát egy kard jött fel a fődbül és mozgott. Jáccott a kard. Ződ bojt vót a kardon. Akkor a gulyáslegény megfogta a kardot, egyenesen Attilához szaladt vele. - Felséges uram! Itt van a kard, Isten kardja! - Hát régen vártam mán én eztet! Hát megvót neki a kargya. Ez a kard a hüvelybe mindig mozgott: jáccott. Hulltak a fejek, amerre ű (Attila) ment. Csatát soha nem veszített. 2. Vót egy ember. Szaladt a gyerekeivel, menekült. A tatárjáráskor történt ez. Ezt az embert megfogták a tatárok, megölték. A kis fia pedig beszaladt a nádasba. Maj keresték a kisfiút, de nem tudták meglelni. Ott élt a nádasba. Odament hozzá egy nagy kutya és kezdte nyalogatni. Elment, fogott egy nyulat a kutya. Kétfelé szakította, oszt odatette a gyerek elé. A gyerek húzódozott, de nagyon éhes vót, oszt hozzáfogott enni Lassan megszokta a nyershúst. Vadakat hordott neki a kutya. Úgyhogy húsz éves korába borzasztó erős vót a fiú. Mikor megtámadták a magyarokat, rárohantak, de nem tudták elfogni. Tíz embert agyonvert a buzogányával. Rétiembemek nevezték el, mer nem tudták, hogy híjják. Mikor az ellenség rárohant, a kutya is segített neki. Máskor meg, mikó látta, hogy jönnek, hogy baj van, lebukott a víz alá. Annyira tudott úszni, hogy a víz másik szálán úszott ki. Mikor a magyarok kezdtek visszaszállingózni, valahogy észrevették ezt a Rétiembert. Gondolták, hogy csak magyar lehet, hogy a nádasba bujdosik. Akkor vót köztük egy pap, borzasztó erős ember. U vállalkozott rá, hogy odamegy hozzá és megszelídíti. Vitt neki húst, süteményt meg ruhát. Mikor odament, a Rétiember éppen aludt. A kutya rárohant. A pap a buzogánnyal agyonütötte. Ekkor felugrott a Rétiember. Rákiáltott: - Mit csináltál?! Minek ölted meg a kutyámat? ! Mos mán te is meghalsz! - Ájj, ájj! - kiáltott a pap. - Ki vagy te? - kérdezi a Rétiember. - Magyar vagyok - felelte. Te is keresztény vagy, hozzád jöttem. Hoztam neked ruhát, ennivalót. - Én avval nem elégszem meg. Fogjunk hozzá birkózni! Ha te odavágol, öjj meg, ha én odaváglak, én öllek meg! Birkóztak. A papot úgy megszoríntotta, hogy eltört egy oldalbordája. De csak tette magát, mintha elesne. Már kucorodott le, de akkor újra nagy erőt kapott, odavágta a Rétiembert. Mondta a Rétiember: - öjj meg! Behunyta a szemit. 8. Az 5. jegyzetben fölsorolt közleményeink forrásanyagának nagyobb része Abaúj területéről származik. Innen ugyancsak van publikálatlan mese- és mondaföljegyzésünk. A szabolcs-szatmári tájakkal hasonlóan régebbi keletű (1951) a kapcsolatunk. 272
