Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Hoppál Mihály: Népi gyógyítás

A kilenc sírról szedett dudva között akadhatott ténylegesen gyógyító hatású is, de az adatközlők véleménye szerint a legfontosabb, a fürdőzés gyógyhatásán kívül, a fürdő elkészítésének, a cselekvések hagyományos rendjének a betartása volt. Bizonyos jelekből a fürdőzés hasznosságára is következtetni tudtak. így például, ha a tisztesfűből este készített és használt fürdővíz reggelre megalszik, akkor az használt (Regéc, Mogyoróska, Pányok). A fürdő mágikus erejére utal az a tény is, hogy sárgaság esetén Simára vitték megfürdetni a beteget. Ott ráolvasással „gyógyították" a betegséget, s az adatközlők egybehangzó véleménye szerint három héten belül meggyógyult. Valóban a sárgaság (icterus) spontán gyógyul, tehát úgy tűnhetett, hogy a ráolvasás használt. Feltehető, hogy a két cselekvést együtt is alkalmazták, ugyanaz a gyógyító személy. A padról — vagyis a padlásról — lehozott szénapor felhasználása a fürdőkben jelzi az átmenetet a ténylegesen gyógyító erejű fürdők felé, míg az előbbiekben a ráolvasás használatának és hatásának magyarázatát a feltétlen bizalom adta meg. A szénaport azért használták, mert „a szénában ezer fű van" (Mogyoróska), s így hatása biztosítva látszik mindenfajta betegség ellen. A fürdők másik nagy csoportját a derékfájás ellen készített forró fürdők alkotják. A belső szervek kisugárzó fájdalmát mindenütt derékfájásnak vették, ezen a néven emlegették. A mindenhol felhasznált szénapor mellett néhány gyógyhatásáról közismert növényt is beledobtak a forró vízbe — így pl. ezerjó füvet.

5 A köszvényes derék és végtagok fájdalmát szintén szénaporos fürdővel enyhítették. A Hegyköz néhány falujában emlékeznek arra, hogy a legjobb fürdővizet a rehomára (Pálháza) a (füzéx)-komlósi vőgy egyik kútforrásából hozták (Kishuta, Kisbozsva). Köszvénykútnak is nevezték (Nyíri). — Abaújszántón a mai napig működik a 5. Értékes adalékokkal szolgálnak egy paraszt önéletrajzíró feljegyzései a zempléni nép forrás-tiszteletére vonatkozóan. A főnyi Kristóf György írásából idézünk: „Az öregektől hallottam, hogy van a határunkban a szőlőhegyen egy forrás, amely körül a bokrokra sok betegnek a ruhájából egy-egy darab van felakasztva, azért, hogy aki abból a vizből iszik és benne fürdik, hát meggyógyul. — Én is kimentem egy szekérrel a forráshoz. Hordókkal hoztam onnan vizet, és a körülötte levő dudvákból téptem egy jó csomót, vegyesen. A feleségemet abba a dudvás vizbe egypárszor megfürdettem, és ime a feleségemnek az addig megmeredt lábai és kezei annyira helyrejöttek és hajlottak hogy már a saját lábán tudott bottal járni, saját kezével enni és fésülködni, a gyermekeket is rendbe tudta tenni. A betegségre gyógyító hatással vannak egyes vizek és füvek. Ez igazolva van előttem úgy, hogy tizenkét éves koromban gépnél dolgoztam, és a sok portól úgy megfájdult a szemem, hogy már alig láttam. És ime a Vilmányi kert alatt akkoriban folydogáló forrásvizhez hajnalban és napközben egypárszor lementem, megmosakodtam és a szemem meggyógyult. Ezt a vizet másoknak is mertem ajánlani mint gyógyvizet. Bizonyíték rá az is, hogy mikor a nagynéném lánya úgy megbetegedett a szemével, hogy már szemüveggel is alig látott, én elhívtam Gagyvendégiből, és ő elbeszélte, hogy a lányát már két megyében levő orvosokhoz is összehordta, meg kórházakba és sehol sem tudnak rajta segíteni. Én azt mondtam neki, hogy hagyja nálunk a lányát, és egy hét múlva majd nézze meg, hogy meg fog gyógyulni. Sikerült is a vizzel való gyógyítás de minden hajnalban kimentünk a forrás vizéhez és ott megmosakodott még napkelte előtt. Haza is vittünk vizet és napközben is mosakodott és igy jobban lett." HOPPAL Mihály-KÜLLÖS Imola-MANGA János 1974. 230-231. 239