Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Szabó László: Család és rokonság a Zempléni-hegyvidék középső részén

bontották meg a közösség hagyományos munkarendjét, társadalmát, hanem a megszokott munkaszervezeti rendbe illeszkedtek bele.

49 Átvették a korábbi munkaszervezeti formákat a cséplőgép-tulajdonosok, a gépeket úgy kölcsönözték, mint ahogyan a községben korábban kialakult a lovasfogattal és gyalogmunkával végzett kölcsönmunkák aránya. Az erdőbirtokot szerzett néhány család társulásának alapja pedig az a kiscsaládi lokális és vérségi alapon nyugvó közösség volt, amely különben is segítette egymást a napi munkában. A kiscsaládokat körülvevő, napi munkában segítő lokális-vérségi csoportosulások a különböző társadalmi differenciáltságú helyeken másképpen alakultak, más volt az összetételük. A hegyvidéki községekben ezeknek a csoportosulásoknak a tagjai a közvetlen szomszédok, a testvérek, szülők és komák voltak (esetleg gyakran földszomszédok). Közöttük egyenrangú, kölcsönös volt a viszony, függetlenül attól, hogy esetleg más-más vagyoni kategóriába tartoztak. A Hernád-völgyben a testvérek, szülők, szomszédok, komák hasonló együttesébe a nagyobb gazdáknál bekapcsolódott még a kepés is, azaz a nagyobb gazdánál rendszeresen arató, s az aratás mellett még egyéb munkára is kötelezett személy, sőt ennek családja is. Ez már nem egyenrangú felek társulása, s éppen ezért a kepés működési köre, jogai némileg korlátozottak is voltak. Ő ezeken a közös munkákon ugyanúgy megjelent, mint mások, akik a kis közösségnek tagjai voltak. Ám gyakran bérért végezte a munkát. De volt példa arra is, hogy - megtudván, hogy gazdája segítségbe hív másokat - önként jelentkezett, sőt a szükséghez képest vitte magával családtagjait is. Máskor pedig ledolgozás kötötte kötelességszerűen a csoporthoz (harmados föld, igás munka, lakbér letudása). Az ilyen gazda-kepés kapcsolat állandó volt, 10-20 éven át is ugyanaz a család aratott egy-egy gazdánál, végezte az egyéb munkát is.

50 A képesek a lakodalmakba, temetésekre, társas összejövetelekre is el-elmentek, bár néha éreztették velük, hogy nem egyenrangú felek. Különösen éles volt ez a különbségtétel Boldogkőváralján és Hernádcécén. Itt már ez a viszony közelített az alföldi vagy hegyaljai mezővárosokban kialakult gyakorlathoz. Ám az a tény, hogy az ilyen munkát, amely nem egyenlő alapon és kölcsönösségen nyugodott, ugyanúgy segítségnek, kisegítésnek tekintették a képesek is, elárul valamit a társadalmi öntudatukról, szemléletükről, s a közösségben uralkodó viszonyokról. A hegyvidéki falvak és a Hernád menti települések kiscsaládjai körül szerveződő, napi munkát és tevékenységet folyamatosan biztosító lokális-vérségi csoportjainak eltérése, az alá-fölé rendeltség megjelenése az osztottabb társadalmú települések ilyen csoportjaiban mutatja, hogy eleven intézményről, a társadalmi változásokhoz mindenkor igazodó akcióközösségről van szó. Mindkét helyen csak e külön-külön sajátosság megteremtésével tölthették be e csoportok nemzetséget, hadat vagy szert helyettesítő funkciójukat a kiscsaládok és a közösség között. E csoportoknak, minthogy sem a birtoklással, sem pedig a vérségi kapcsolatokkal közvetlen összefüggésük nem volt, nem is lehetett más funkciója, mint a család közvetlen napi segítése. Az öröklésjog körül a család egyszerű képlete miatt szinte nem lehettek viták. Ha véletlenül utódok nem voltak, a közvetlen rokonok, akik ebbe az együttesbe 49. SZABÓ László 1965. 142-144. 50. SZABÓ László 1965. 146-148.; SZABÓ László 1968. 102-104. 184