Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Szabó László: Család és rokonság a Zempléni-hegyvidék középső részén

CSALÁD ÉS ROKONSÁG A ZEMPLÉNI-HEGYVIDÉK KÖZÉPSŐ RÉSZÉN SZABÓ LÁSZLÓ A Zempléni-hegyvidék középső részének falvairól már korábban megállapítottuk, hogy családszervezetüket a kiscsaládos forma jellemzi, s a nagycsaládoknak még halvány emléke sem lelhető fel.

1 Azóta a Hegyközben és Sárospatak környékén is hasonló eredményre jutottunk. Megjegyezzük azonban, hogy Morvay Judit a Hegyköz peremén talált nagycsaládokra vonatkozó emlékanyagot.

2 Veress Éva viszont a Rákócziak sárospataki uradalmának területén vizsgálódván már a XVII. században a nagycsaládi rendszer erős bomlását feltételezi. E jelenség okát abban látja, hogy a szőlőtermelés, bortermelés, a vele összefüggő ipar a kiscsaládi formáknak kedvezett a hegyaljai mezővárosokban, s a majorsági gazdálkodás robotigénye is az osztott, minél több háztartást robotoltatható kiscsaládi forma szaporodását segítette elő. Igaz, ez a folyamat élesen csupán a hegyaljai mezővárosokban jelentkezik, de kisebb mértékben Veress Éva jellemzőnek tartja a peremterületekre is, azaz a Hegyaljával érintkező részekre.

3 E terület Hegyaljához való viszonyát, az itt kibontakozó majorsági gazdálkodást, ennek igényeit, s a sárospataki és regéci uradalmak robotoltatásának módját, formáját jól ismerjük a XVIII—XIX. századból.

4 Ezek alapján bízvást mondhatjuk, hogy mindazok a tendenciák, amelyek a sárospataki uradalom nem klasszikus szőlőtermelő településeit jellemzik, vonatkoznak vizsgált területünkre is, s számolnunk kell a nagycsaládi forma XVII. századi, viszonylag korai bomlásával. Faragó Tamás vizsgálataiból azonban tudjuk azt, hogy a XVIII—XIX. század fordulóján a népesség növekedése és a zselléresedés következményeként az összetett háztartások (nagycsaládok?) száma országosan emelkedik.

5 Az 1828-as adatok szerint alakosság száma vizsgált falvainkban magasra szökik. A népesség számát elosztva az összeírt házak számával a XX. századit jóval meghaladó átlagot kapunk (I. táblázat). Jóllelet e mutatók (házanként 6,59-8,17 fő) nem érik el pl. a Nógrád megyei, köztudottan nagycsaládos települések egykorú mutatóit (házanként 8,00—11,39 fő), mégis a nagycsaládok újbóli megjelenésére, szerepüknek megnövekedésére következtethetünk belőle. 1. SZABÓ László 1965.; SZABÓ László 1968. 88-104.; SZABÓ László 1977/78. 47-48., 57. 2. MORVAY Judit 1966. 492. Az Abaúj megyei Szaláncról közli. 3. VERESS Éva 1958. 426-427. 4. VISKI Károly 1938. 18. „ . . . Hegyalja . . . népét sok tekintetben sajátos egységgé formálta szó'ló'és borgazdálkodása s közvetlen környékét e gazdálkodás némely (például faedény, hordóféle) szükséglete"; JÁRMAI Edit 1930.; BAKÁCS István 1930.; OLÁH József 1960. 5. FARAGÓ Tamás 1977. 11 Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről 161