Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 8. Miskolc, 1965)

Jaj, de szépen kifaragták azt a fát, Amelyikre juhászlegényt akasztják. Fújja a szél gyócsingét, gyócsgatyáját, Jaj, Istenem, mért szerettem bárólányt! Gesztete Csank Dezsőné Rima melléke Imrece Ilona (62), 1975 SZENDRŐ BÁRÓ JUHÁSZA ÉS A BÁRÓ LÁNYA Túl a Tiszán a szendrői határba, Levelezik egy nagy hársfa magába. Juhászlegény furulyázik alatta, Furulyaszó behallik egy ablakba. Szépen szól a juhászlegény furulya, Kökényszemű bárókislány hallgatja. Kinyílott a kastélynak az ablaka, Kikönyökölt a báróné leánya. Bárókislány így sóhajtott az égre, Jaj, Istenem, mér lettem báró lánya, Jaj, Istenem, mér lettem báró lánya, Mér nem lettem szegény juhász babája! Én vagyok a Szendrő báró juhásza, Én járok a violaszín határba. Fejem felett forog a rézkarikás, Én ölelem a kisasszonyt, de nem más. Szendrő báró nem vette ezt tréfára, Felpattantott daruszőrű lovára. Felpattantott daruszőrű lovára, Kiugrajtott a közeli pusztára. Felkereste a juhászok tanyáját, Köszönti a legkedvesebb juhászát: Adjon Isten, legkedvesebb bojtárom! Nem láttad-e kökényszemű leányom? Nem láttam én kökényszemű bárólányt, Ha nem hiszi, vizsgálja fel a tanyám. Benne van a cifraszűröm, rézbaltám, Mellette a tajtékpipám, klanétám. 507