Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 8. Miskolc, 1965)

miliőben éltek. Nem véletlen, hogy a bemutatott dalosok zömmel pásztorok voltak. Az összes énekesem foglalkozási megoszlásának a százalékarányát tekintve is az arány a fentihez hasonló. Gömörben a juhászainak különösen nagy szerepe, a gazdasági életben rendkívül nagy jelentősége volt. A juhászok és más pásztorok, szegény sorsú emberek körében közismerten jobban megőrződtek a régi dalok, betyárnóták és balladák, mint a polgárosuló parasztság hagyományában. A gömöri népdalkincset a pásztori közösségek minden kétséget kizáróan erősen karakterizálták. Gyűjteményünk lapjairól nem tűnik ki, azonban a helyszíni megfigyelés nyomán elmondható, hogy a pásztorok kedvelt dalai általánosan ismertek Gömör egész területén, a földművesek és más foglalkozásúak körében is. A pásztoroknak nemcsak a dalkincs jelentős része életben tartásában volt lényeges szerepük, hanem a terjesztésében is. Idevonatkozóan különösen jó adatokat nyújtanak az életrajzi vázlatok. Tulajdonképpen nem a konkrét terjedésre vannak példák, hanem a pásztorok migrálására, amiből a dalok migrációjára is vonhatunk le következtetéseket. A pásztorok, a cselédsorban lévők különböző helyeken, gazdáknál, földbirtokosoknál vállaltak munkát. Volt olyan pásztor, aki élete folyamán 8—10 faluban, ill. pusztán megfordult hosszabb-rövidebb ideig. Ha csak a bemutatott személyek vándorlási útvonalait rajzoljuk is fel, nyomban kitűnik, hogy ezek a vonalak Gömör egész területét behálózzák. A más területről feleségnek vitt asszonyok új helyre való települése még további útvonalakat jelent a migrációs térképen. Mindezek nyomán egyenesen következhet az a megállapítás, hogy az emberek — ezen esetekben a kiváló nótafa individuumok — vándorlásával, végleges letelepedésével a dalok is megtették a maguk migrációs útját, majd a hordozókkal együtt egy közösség dalkincséhez kapcsolódtak. Mindezek a dalok terjedéséhez és általánosan ismertté válásához egy-egy megyényi területen, egy-egy jelentősebb tájegységen nagymértékben hozzájárultak. A pásztorok, cselédek révén éppen a leghagyományozóbb réteg vándorolt, vitte magával és hagyta maga után a dalait. És így többnyire a lokalizálás alig jelent többet, mint annak a megjelölését, hogy az egyén az előadás alkalmával melyik faluban lakott. A távolabbi migráció, az idegen közösségekkel való kapcso124