Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 8. Miskolc, 1965)

kalmai arra lehetőséget nyújtanak. Az említett százalékarányt bizonyos kiegészítéssel lehet irányadónak elfogadni. Ugyanis a közösségnek vannak olyan egyedei, elsősorban nőkre, asszonyokra gondolunk, akik csak szűk körben mozognak és daltudásuk a házasságkötés után alig-alig bővül, többnyire ez is csak olyan ismeret, ami már csak passzívan lappang emlékezetében. Nem szabad erről elfelejtkeznünk, amikor „daloló faluról, daloló közösségről" beszélünk. Az asszonyok zöme a családi közösségben egész életén át lényegében csak egészen szűk körben mozgott. Legfeljebb a szomszédok, a fonó, néhány lakodalom jelentette számára azt az egyrészt megszokott, másrészt (lakodalom) újabb közösséget, amelyben dalolhatott, ill. a daltudása bővülhetett. A summásság, az uradalmakban, más vidékeken való munkavállalás, ami az új alkalmakat jelentette, nem minden területre volt jellemző, és ami még fontosabb, a közösségnek csak egy bizonyos csoportja vett benne részt. Ezek daltudása a migráció, az idegen közösségek, a számos dalolási alkalomban való részvétel révén, a férfiaknak pedig még a nagy „daloló közösség", a katonaság révén is 20—30%-kal bővülhetett. Az előző csoportbeliek ismerete azonban közvetlen környezetének hagyományát alig-alig haladhatta túl. Mindezek után joggal vetődhet fel a kérdés, hogy egy közösség dalkincsében mi eredményezi a fejlődést, bővülést, voltaképpen a hagyomány változását, megújulását? Ez a kérdés heves vitákra nyújtott már alkalmat. Amikor a dalkincs bővüléséről beszélünk, akkor valójában valamihez viszonyítunk. Alapvető tehát, hogy a viszonyításkor ismerjük az alapanyagot, azt a dalkincset, amelyet a közösség tud, azt a hagyományt, amelynek a közösség egy meghatározott időszakaszban birtokában van és bizonyos idő után állapítsuk meg, hogy ahhoz viszonyítva milyen változás, azaz hagyománybővülés, ill. szűkülés következett be. Ilyen vizsgálatra aligha nyílik lehetőség. Többnyire a kutató a helyszínen egy rövidebb gyűjtési időszakaszban vizsgálja a hagyományt, s a megelőző állapotra a dalosok, az informátorok révén következtet. Ennek nyomán bizonyos általános megállapítást tehet, a részletek azonban fedve maradnak előtte. Fel kell vetnünk az iménti problémakörből azt a kérdést is, hogy 107