Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Dobos Lajos: A halmaji bognármesterség
A HALMAJI BOGNÁRMESTERSÉG DOBOS LAJOS Ma már egyre kevesebb olyan mesterrel találkozunk, aki népi kismesterséggel foglalkozik, abból él meg. A falvainkban még fellelhető népi kismesterségek némelyike azért hal el, mert szerepét a gyáripar vette át. Más mesterségeket a paraszti életforma átalakulása tesz feleslegessé. A bognárság is ezekhez a kihaló mesterségekhez tartozik. A régi szekereket egyre inkább kiszorítják a gépjárművek. Az egész megyében szinte lehetetlen 40 éven aluli bognármestert találni. A bognármesterek rendszerint földműveléssel is foglalkoznak. Halmajon gyűjtöttem a hagyományos paraszti gazdálkodás munkaeszközeit, amikor felhívták a figyelmemet az ott élő Bodnár Istvánra. Elhatároztam, hogy legközelebbi gyűjtőutamon felkeresem. Társam, Berta József halmaji. Őt kértem meg, hogy ismertessen össze az öreg mesterrel és legyen segítségemre gyűjtőutamon. Bodnár bácsi nagyon kedvesen fogadott. A szót mégis szinte harapófogóval kellett kihúzni belőle. Később egyre szívesebben mesélt magáról, szeretett mesterségéről. Bodnár István 1907. február 19-én született Halmajon. Apja földműves volt. Azt szerette volna, ha fia is az ő nyomdokát követi. De Bodnár István a hat elemi elvégzése után ipari tanulónak ment. Az uradalom műhelyében látta meg először ezt a mesterséget és megszerette. „Hát kérem, úgyszólván megszöktem. Mikor apám látta, hogy minden hiába, megadta a beleegyezését. Mert beleegyezés nélkül nem lehetett ipariskolába menni. Hat hónapig az uradalom műhelyébe jártam, de itt csak durva munkák mentek, ezért máshová mentem, ahol finomabbat is tanulhatok. Csobádon tanultam hat hónap híján három évig. Hetente két félnapot az iskolában voltunk. Nem két egész napot, csak kétszer hat órát. Nekem kérem jó mesterem volt. Hallottam másoktól, hogy őket a mester dolgoztatja otthon is, de nekem ilyet sohasem kellett tennem. Én igyekeztem, látta ezt a mester is. Mikor szabadultam, az volt a nagy ünnep. Heten szabadultunk akkor, egyet hat hónapra visszautasítottak. Három mester vizsgálta, hogy megfelel-e a munkánk. Én jelesre tettem le a vizsgát. Nagy szó volt az. Kitűnő nem is volt. Aztán mulattunk. Ott volt mindenkinek a szülője, mert ott kellett lenni, anélkül nem lehetett. Azonkívül a mesterek is, akik vizsgáztattak. Aztán Abaújszántón, Tállyán dolgoztam. Még Miskolcon is dolgoztam a Roth-féle kocsigyártó műhelyben. Mert mindent tudtam én, amit csak kellett. Még féderes kocsit is csináltam. Aztán Halmajra jöttem, a mesterem fiókműhelyének (1. kép) vezetője lettem. Azé a mesteré, Zvolenszki Sándoré, akinél inaskodtam. A segédség letelte után, 1927-ben iparigazolványt kaptam. Azóta iparos lettem és vagyok." Mikor fiatalságára került a szó, szívesen beszélt róla. Segéd, majd mester korában Szikszóra járt az iparos körbe. Minden mester kapott meghívót az ipargyűlésekre. Majálist is gyakran rendezett az ipartestület. Erről meghívón értesítették a tagokat. Bodnár István is részt vett két, Aszalón rendezett majálison. Mikor megházasodott, a munka is több lett, így már nem volt ideje kirándulásokra járni. A faluban a tekintélyesebbek közé tartozott. Mint nagyobb adófizető, „hites" volt. „Hát kérem, a hites az olyan volt, mint ma a tanácstag." A faluban a mesterek között nem volt nagy anyagi különbség. Tekintélyük is egyformán nagy volt. öltözködésben is a többiek előtt jártak. „Iparosember azt a ruhát nem vette föl, amit egy közönséges paraszt." 89
