Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Hubai Gyöngyi: Szűcsmesterség Mezőkeresztesen
SZŰCSMESTERSÉG MEZŐKERESZTESEN HUBAI GYÖNGYI Az egymást követő századok, a munkatechnika fejlődése, a tevékenységi formák differenciálódása a mesterségek kialakulását, egy-egy tevékenységi forma, vagy szakma egy-egy iparos ember kezében történő összpontosulását eredményezi. Az állattenyésztéshez kapcsolódva így jöttek létre a bőrfeldolgozással kapcsolatos mesterségek. Az egyes mesterségeket űző iparosok érdekeik védelmében szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A céhek szerveződése azonban nem jellemző minden munkaformára, sőt az egyes mesterségeket űző iparosok egészére sem. A kézműiparosok érdekvédelme mellett mindig feltűnik a kívülálló, a kontárok tevékenysége. E szembeállás végigkíséri, szerves része az egyes kézműiparok történetének. A céhek minden vonatkozásban zárt szervezetek voltak, így önmaguk túlélése a kapitalista árutermelés kibontakozása és fejlődése idején elkerülhetetlen. Ezzel szemben a kontárok, bár mindig nehezebb volt érvényesülésük, termékértékesítési lehetőségeik, rendelkeztek egyfajta kötetlenséggel, s amikor a céhek megszűntek vagy felbomlottak, az egyes iparűzők még dolgoztak, tovább éltek reális szükségleteket kielégítve. Az állattartáshoz kapcsolódó, egyértelműen viseletdarabokat előállító kézműiparok Borsod megye déli részén, Bükkábrányban, Gelejen, Mezőkövesden és Mezőkeresztesen alakultak jelentős központtá. A viszonylag szűk földrajzi területen kialakult központok kézműiparosainak megélhetése a minden vonatkozásban megnyilvánuló beosztást, összetartozást, az érdekszférák íratlan szabályok formájában történő elkülönítését kívánta meg. E terület bőrműves iparának más területekhez viszonyított késői fennmaradását, továbbélését sok tekintetben befolyásolta a viseletben is megnyilvánuló társadalmi igény. A bőrműves munkák közül alábbiakban a szűcsmesterséget emelem ki, s az említett központok közül az utolsó mezőkeresztesi szűcsmester munkáját mutatom be. Kovács Károly az utolsó mezőkeresztesi szűcsmester 1901-ben abban a házban született, ahol ma is él és dolgozik (1. kép). Mestersége szép és fáradságos munkájában segítőtársa volt felesége, Szabó Borbála, Szabó András geleji szűcsmester lánya. Apósa, Szabó András is szűcs családból nősült. Felesége Szomódi István geleji szűcs lánya. Legkönnyebben házasságok révén alakultak ki kapcsolatok más területeken élő szűcsökkel. A kapcsolat a bükkábrányi szűcs, Vályi Nagyokkal is házasság révén jött létre. Az ifjú Vályi Nagy Istvánnak a Gelejen élő Szomódi István unokája, Szabó Erzsébet a felesége. Az ifj. Vályi Nagy István a mesterséget viszont Kovács Károlynál Mezőkeresztesen tanulta, s már ott szabadult. A bükkábrányi Vályi Nagy Károly a család első szűcs tagja viszont geleji szűcsmesternél Vankucz Gyulánál tanult. Kovács Károly a mesterséget — mint nős ember — apósától, Szabó Andrástól 1925-ben tanulta. Szabó András szintén apósától. Szomódi Istvántól sajátította el. így tehát érdekes módon nem apáról-fiúra szállt a tudás, a mesterség szeretete. Kovács Károly fia bár kitanulta, de már nem folytatja apja mesterségét. A változó körülmények és igények a mesterségek továbbélését már nem tették lehetővé, így bár kitanulta a szakmát, mégsem folytatta. Előbbi áttekintésünk érdekes megállapítást enged meg. A mesterségek általános, apáról-fiúra öröklődése helyett így sajátos rokonsági kapcsolódás a szakma továbbvitelének alapja. A rokonsági kapcsolódás jól mutatja Mezőkeresztes, Gelej és Bükkábrány 7 Foglalkozások és életmódok 97
