Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Nagy Ferenc: Mesterségek Karcsány a felszabadulás előtt
Letöltöttem a katonaidőt, majd amikor hazajöttem, a szüleim mondták, hogy a báró öreg kovácsa meghalt, próbáljam meg, hátha felvennének uradalmi kovácsndk. Volt nekem egy komám, aki kerékgyártó volt. Elmentem hozzá és mondtam neki, hogy jelentkezni akarok uradalmi kovácsnak, ő ezt felelte: Kedves egy komám. Te már a tizenharmadik ajánlkozó vagy. Várd meg az intéző urat, most Pácinban van a bárónál tiszti ülésen és ha hazajön, menj el hozzá. Mivel ez közvetlenül leszerelésem után történt, és a katonaságnál megbátorodtam egy kicsit, bátran indultam el az intézőhöz. A miklósföldi cselédek akik Karcsához tartoztak, azt tartották az intézőről, hogy amikor megszületett „vasvillával vették ki az anyja alól", olyan komisz ember volt. Mikor az intéző hazajött Pácinból a tiszti ülésről, bement az irodájába. Nem szerette, ha munkája közben zavarták. Engem kisgyerek korom óta ismert és így kissé bizakodva léptem az ajtóhoz, kopogtattam. Az ablakon át láttam, hogy éppen cigarettát tett a tárcájába. Mikor kinyitotta áz ajtót és beengedett a szobába, én köszöntem és megálltam az ajtó mellett. — Jó napot kívánok intéző úr! — Jó napot fiam! Mondd meg most fiam, hogy te Majdanics fiú vagy, vagy Sütő fiú vagy? — Majdanics vagyok, kovács. — Jól van, Pista fiam. Kovácsra szükségünk van, de te már elfelejtetted a mesterségedet. — Tessék intéző úr - mutattam meg neki a katonakönyvemet, ami igazolta, hogy ott is majdnem 2 évig műhelyben dolgoztam. — Jól van fiam. Alku nincs, hétfőn gyere munkába. Mikor ez történt, 23 éves voltam, és én töltöttem be a mesteri posztot, de akkor már megvolt 6 év gyakorlatom. Tehát 1937 májusában lettem báró Senyéi Miklós uradalmi kovácsa. A műhely nagyon rossz volt. Egészségtelen, nádfedeles és hideg, hogy az ember didergett benne. A bárónál 1943-ig mint mester dolgoztam. 1940—43 között képesített mestervizsgába fogtam, mert nagyon nehéz volt az élet, és élni csak az tudott, akinek volt képesített mestervizsgája. Ezt a vizsgát 1943. június 26-án tettem le a Kassai Kereskedelmi Iparkamara előtt. így lettem képesített kovácsmester, és mivel már megvolt az oklevelem, itt maradtam a báró birtokán 1945-ig. Amikor 1937-ben az uradalomhoz kerültem, egyetlen 5 hónapos tanulót találtam a kovácsműhelyben, vele dolgoztam míg levizsgázott, utána megint felvettünk egy tanulót és aratásnál, cséplésnél mindig kaptam a falu mesterei közül egy-egy segítséget, „hónapot". A műhelyben tehát 2—3 fővel dolgoztunk. De ez bizony kevés volt, mert a régi közmondás is azt tartja, hogy Egy kovács nem kovács, Két kovács fél kovács, Három kovács egy kovács. Három kovácsnak már jöhet pl. tengelyforrasztás és más olyan munka, ami egy kovácsműhely feladata. Az előttem levő öreg mester saját szerszámaival dolgozott, és így nekem is szerszámokat kellett vásárolnom, mert a bárónő kikötötte, hogy nekem kell a szerszámokat beszereznem, és a munkaviszonyom megkezdése után 6 hónappal nősüljek meg. Ez a báró és felesége szempontjából azért volt fontos, mert egy nőtlen kovács bármikor elhagyhatja a birtokot, de egy nős kovács nem, mert a családjára is gondolnia kell. Én vitatkoztam a bárónővel, de mindez nem ért semmit. A nagyobb szerszámokat egy Pácinban élő öreg kovácstól, Ádám Pista bácsitól vettem, aki felesége súlyos betegsége miatt kénytelen volt megválni szerszámaitól. Az egyszerűbbeket én magam állítottam elő, pl. a tüzifogót és a 85
