Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Nemcsik Pál: A borsodnádasdi kétlaki munkásság életmódjának változása

munkásság — bár a munkahelyen együtt dolgozott a kétlakiakkal — hermetikusan elzárkózott a kétlakiaktól. A parasztból lett munkás — bár új társadalmi kategóriába lépett több vonatkozásban megőrizte a paraszti társadalomhoz tartozás jegyeit. Görcsösen ragaszkodott a paraszti életmód hagyományaihoz. Ez a paraszti létben való „konzerválódás" csak napjainkban veszít erejéből. A kétlaki munkásság a munkáséletmód kialakulása során nem azonosulhatott a kolonizált ipari munkássággal, amely a Rima-Murányon belül privilegizált helyzetben volt. A Rima-Murányra annyira jellemző kasztrendszer lehetetlenné tette azt, hogy a parasztból lett munkás asszimilálódjék a Rima-Murány által óhajtott és jelentős anyagi áldozattal támogatott „munkás-társadalom"-hoz. A kétlaki munkás ugyanakkor elszakadóban volt a kimondottan paraszti rétegtől, különösen attól, amely a kapitalizmus keretei között egyre jobban körülhatárolható réteget produkált, a gazdag parasztok rétegétől. Ennek a birtokában gyarapodott a föld, koncentrálódott a mezőgazdasági tőke és a kizsákmányolás egyre nagyobb méretet öltött. Érthető, hogy a kétlaki munkásban éppen a két társadalmi réteg elzárkózása miatt a munkássá válásnak más jegyei mutatkoztak meg. A kolonizált munkásság szakmai hagyományainak átvételére is törekedett, és egyúttal a paraszti lét privilégiumai iránti nosztalgia is fel-felébredt benne. A munkáshagyomány és a parasztság hagyományainak töredékei jutottak csak osztályrészül neki. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a munkásfolklórban is csak halványan érvényesül a munkásjelleg a kétlakiak esetében, de a paraszti folklór is sokat veszített erejéből, gazdagságából. Bármennyire átmenetinek tűnik ez a típus — a még nem munkás, de már nem paraszt —, mivel három nemzedéken keresztül találkozunk vele társadalmunkban, ilyen átmeneti állapotban kell megragadnunk. Talán éppen a karakterjegyek ellentétes volta, új minőségben való jelentkezése a meggondolkodtató. Merre tartott és merre tart ez a réteg? Mivel a faluközösségben élt, igyekezett a paraszti életforma hagyományait követni. Ez azonban egyre anakronisztikusabbnak tűnt, amint eltávolodott a földtől. A kétlaki munkáscsaládban a paraszti életformára annyira jellemző társas együttlétekben legfeljebb az asszonyok vettek részt (fonóba járás), míg végül ők is elszakadtak ettől. „Nehézkesen szövődött a két réteg társadalmi kapcsolata"

7 - jegyzi meg Birta István a kétlakiakról és a kolonizált munkásokról, mivel a kolonizált munkások éppúgy, mint más ipartelepeken, ózdon is külön világban éltek, zártabb közösséget alkottak. Munkásegyletnek ők lehettek tagjai. Beszélhetünk egy szűkebb rétegről, amelynek tagjai élő példái annak, hogy a munkássá válás folyamata a kapitalizmusban reverzibilis. Némelyek számára vezetett visszaút a földhöz és a paraszti léthez. Ez a réteg arra törekedett, hogy az ipari munkából származó jövedelmét a föld megvásárlására, vagy visszavásárlására fordítsa, és ennek árán újra jómódú kisgazda legyen. Ez a réteg az ipari munkát csak a tőkegyűjtés lehetőségének tekintette, és eszébe sem jutott, hogy átlépjen a munkás életformába. Ez a réteg azonban nem jelentős, és ennél nem állt fenn az életmód megváltozása. Sokkal nagyobb volt azoknak a száma, akiket az egzisztenciális kényszer hajtott az új életforma vállalása felé. Az ilyen családoknak az esetében a megélhetést biztosító föld a természetes szaporodás és az öröklési rendszer következtében katasztrofális mértékben elaprózódott, legfeljebb házhely maradt belőle. A mezőgazdaság kollektivizálásának idején (1961) jogos lett volna annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mennyiben maradt paraszt az a kétlaki munkás, aki ebben az időben legfeljebb néhány hold „fekete ugar"-ral rendelkezett, amit már évek, évtizedek óta nem művelt meg. 50