Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Kováts György: A diósgyőr-vasgyári munkások élete a felszabadulásig
A Vas- és Fémmunkások Szaklapja 1902. január 20-i számában a sztrájkról és az azt követő megtorlásról többek között így ír: „ ... a sztrájkot bérlevonás okozta úgy, hogy az utóbbi időben már csak 4—6 forintot voltak képesek keresni a munkások, amiből persze lehetetlenség volt megélni még egyedülálló embernek is, s ők nagyrészt családos emberek. A bérlevonás célja az volt, hogy ezáltal a munkásokat a munka elhagyására kényszerítsék, így az általuk évek során át a társládába fizetett fillérektől megfoszthatok legyenek. A társláda szabályai ugyanis úgy szólnak, hogy amely munkás önként hagyja el munkáját, elveszti a társládába befizetett járulékainak igényét, mígha elküldik, akkor ki kell azt neki kapni. A diósgyőri gyárvezetőségnek tehát önkéntes távozókra van szüksége, ezért fizet éhbéreket, ezért kergeti bele a munkásokat télvíz idején a bérharcokba. A gyárvezetőség különben szigorú ítéletet tartott a sztrájkolok fölött. Öt-hat embert a szóvivők közül rögtön elbocsájtott és a gyár tulajdonát képező lakhelyiségből is rögtön kitette őket. Ez a rögtön úgy történt, hogy míg az apa a könyvét kapta ki, addig a család bútorát már hányatta ki a gyár vezetőség az udvarra anélkül, hogy csak' annyi időt engedtek volna neki, hogy lakás után nézzenek. E barbár munka közben az egyik munkás áldott állapotban lévő felesége az ijedtségtől idő előtt szülte meg gyermekét és ebben a kétségbeejtő helyzetben kellett lakásról — s talán egy krajcár nélkül — költözködésről gondoskodni. Bizton mondhatjuk, hogy Bakony betyárvilága ezzel szemben emberiesebben gondolkodhatott." A szervezkedés kezdete 1902. augusztus 20-a jelentős nap a vasgyári munkások harcaiban. Mintegy 8000 ember hallgatta meg Teszársz Károly: A nép gazdasági helyzete és politikai jogai c. előadását, amely után a szűnni nem akaró éljenzés közepette kimondják a Vas- és Fémmunkások Szakegylete miskolci fiókegyletének megalakulását. A harcos népgyűlésen 50 csendőr és egy szakasz lovascsendőr, valamint a helyőrség 400 készenlétben tartott katonája adja a kíséretet. November 30-án újra Miskolcon jár Teszársz elvtárs és másfél órás beszédében kifejti: „ . .. a gazdasági, vagyis szakegyleti szervezkedés hasznait, szükségességét és célját, egyszersmind felolvasta az alapszabályokat és felszólította a jelenlevőket, hogy csatlakozzanak a magyarországi vas- és fémmunkás központi szövetséghez, amit nagy tetszés mellett a jelenlevők el is határoztak. Azonnal rátértek a megalakulásra és a tisztségviselők megválasztására." A Vas- és Fémmunkások Szakegylete miskolci csoportjának megalakulása azért jelentős, mert tagságának zömét a vasgyárban dolgozó munkások adják, akik vagy Miskolcon laknak, vagy a vasgyárból gyalogosan járnak be és élik a szervezeti életet, mert az állami gyár Diósgyőrben szigorúan tiltja a szervezkedést. A szervezet megalakulásával egyre céltudatosabbá válik a gazdasági, majd a politikai harc. Az elszántság és a bátorság nagyszerű példáját mutatja 1903. május 1-én Groszmann Zsigmond, aki a mellére tűzött májusi piros szalaggal kiment Diósgyőrbe, egyenesen a csendőrök karjaiba. „A csendőrök Groszmannt erőszakkal bekísérték a laktanyába, levetkőztették meztelenre; átvizsgálták ruháit, elvették okmányait, szocialista füzeteit és lapjait; becsukták egy bűzös helységbe 4 órára, aztán Diósgyőrről bevitték Miskolcra, a kir. Ügyészség fogházába, ahol 44 óráig volt minden kihallgatás nélkül bezárva ..." Az élet és a bánásmód tovább romlik. A Vas- és Fémmunkások Szaklapja 1904. január 21-i számában A diósgyőri gyár c. cikkében ezeket írja: „Magyarország legnagyobb börtöne még bizonyára alig ismeretes szaktársaim előtt, dacára annak, hogy itt több mint 37
