Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Vass Tibor: Az ózdi acélgyári munkásság életviszonyai a XX. század első felében
A martinászok munka- és életkörülményeinek megváltozása Az ózdi gyár már ötvenéves volt, amikor az Acélműben az első SM-kemencék termelni kezdtek. Hatalmas fejlődés szemtanúi lehettek azóta az itt dolgozók. A legjelentősebb változás 1960-ban következett be. Kezdetét vette az elöregedett 65 éves üzem rekonstrukciója. Újjáépült az adagolótér, a kemence- és az öntőcsarnok. Korszerű felépítésű, modern műszerekkel és segédberendezésekkel ellátott Maerz-típusú kemencék és körkeverő kemencék épültek. Ezek az új létesítmények a munkakörülmények javulását eredményezték. Az olaj-földgáz tüzelésű és oxigénes befúvatású Maerz-kemencék nemcsak a mennyiségi, hanem a legmagasabb minőségi acélgyártási igényeket is kielégítik. A teljesen műszerezett, automatikával felszerelt kemencékben bármilyen SM-kemencében gyártható acélfajta kiváló minőségben — ötvözött és ötvözetlen kivitelben — előállítható. Az acélgyártás minőségi ellenőrzésére a legkorszerűbb elemző készülékek és műszerek állnak rendelkezésre. Ezek közül is külön kiemelkedik a csőpostás próbaszállítással és telex eredményközléssel, valamint színképelemző készülékkel felszerelt laboratórium, valamint az oxigén, a hidrogén és a nitrogén meghatározására szolgáló exhalograph. A zárt vezetőfülkés berakódaruk ma már alkalmasak a hozaganyagok utánadagolására is, amit a régi üzemben kézi lapátolással kellett elvégezni. Az öntőcsarnokban az öntést normál nyomtávon közlekedő öntőszerelvényekben végzik. A daruk vezetőfülkéjébe légkondicionáló berendezést szereltek. A régi, nehéz fizikai munka nagyrészt szellemi munkává változott. Ma már az érc, a salakképző és az ötvöző anyagok kemencébe adagolását daruk végzik. A kemencefenék javítását sűrített levegővel és javítógépekkel bonyolítják le. A szociális ellátottság terén is szembetűnő a fejlődés. A II. világháború előtti időszakban a legminimálisabb tisztálkodási lehetőségekkel sem rendelkeztek az acélműiek. Ma üzemrészenként külön-külön korszerű fürdők biztosítják a tisztálkodást és a dolgozók munka utáni felfrissülését. A vidéki dolgozók hosszú gyaloglásait felváltotta a gyors és kényelmes autóbuszszállítás. Az egészségügyi, szórakozási és kulturális igények kielégítésére bőséges lehetőségek állnak rendelkezésre. Gondoskodás történik a dolgozók műszaki képzettségének növelésére is. Fejlődésüket a szakmai tanfolyamok, a dolgozók technikuma, stb. segíti elő. A gyógykezelés és szociális juttatások terén a változás oly nagymértékű, hogy összehasonlítása nagy kontrasztot jelent. A minimális orvosi ellátást felváltotta a modern kórházi gyógykezelés. Minden lakókörzetben orvosi rendelő van. Az üzemen belül is korszerű üzemi rendelő áll a dolgozók szolgálatában. A 30-as évek közepéig a kötelező 12 órás napi munkaidővel szemben 1959-től a kemencekarbantartó melegüzemi kőművesek heti 40 órás munkaidőben dolgoznak. A munkaidő csökkentés további kiterjesztésével — 1968 júniustól — minden egyéb, egészségre nem ártalmas munkahelyen lévő fizikai dolgozó, valamint az alkalmazotti állományú műszaki és adminisztratív dolgozó heti 44 órás munkaidőben dolgozik. A munkaidőcsökkentésnek általános jellemzője, hogy mindez keresetcsökkenés nélkül történt. Az acélműi dolgozók közül — a jól végzett munka elismeréseképpen — évente 150—200 fő veszi igénybe szabadsága idején az üdülési lehetőségeket. A vállalat Szilvásváradon - a Bükk gyönyörű festői vidékén — külön gyermeküdülőt tart fenn a dolgozók gyermekeinek üdültetésére. A termelés, a politikai, gazdasági és szociális tevékenység nem önmagáért, hanem az „emberért" van, s ezekkel lehet lemérni az ózdi martinászok életmódjának változásait. 29
