Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Zsédenyi Judit: A tardi nő élete a családban és a faluközösségben

Az előzőekben bemutatott statisztikai adatok és a levont néhány következtetés érzékelteti, hogy Tardon a népesség arányszámaiban, foglalkoztatási megosztottságában, az átrétegződésben, a mezőgazdaság és állattenyésztés kapcsolatában vizsgált több mint fél évszázad alatt mélyreható változások történtek. A következőkben megkísérlem bemutatni a jelzett változások családszervezetre gyakorolt hatását, megvizsgálva a családszervezet századforduló körüli típusait, illetve ezek továbbfejlődött, napjainkban is fellelhető formáit. így válik érzékelhetővé a nő helyzetének alakulása a családszervezetben, illetve a faluközösség egészében. A család tevékenysége, funkciója sokrétű, összetett. Megfogalmazására számos példát, utalást, kísérletet találunk. A család funkciójának megfogalmazásakor gyűjtött anyagomból indulok ki. Tardon a családon olyan együvé tartozó közösséget értenek, akik „egy haj alatt, egy kenyéren élnek". A munka közös elvégzése és az összetartozás mindenre kiterjedő tudata fogalmazódik meg abban az egyszerű család-definícióban is, amely azt tartja, „akik nem élnek együtt, azok lehetnek családtagok vagy családhoz tartozók, de a család így már nem család". A megfogalmazásokat hosszan lehetne sorolni, s mindben fellelhető a funkcióra, a családközösség tagjait összetartó erőre való utalás. A család valóban olyan csoport, amely közvetítőláncszem az egyén és a társadalom között. „Legszűkebben egy férfi és egy nő, valamint leszármazottai tartós együttélését jelenti. A leszármazottak vérségi kapcsolatán alakulván, de tágabb, pl. gazdasági közösség, amelyet erkölcsi és jogi normák is szabályoznak és jelentős szerepet tölt be az egyén és társadalom viszonyát alkotó legkülönbözőbb folyamatokban.

13 A család történetileg régibb és a kiscsaládtól jelentősen eltérő formája az ún. nagycsalád emlékeiben Tardon is fellelhető. A századfordulón még funkcionált a nagy családszervezet, csak az 1920-as évek végén szűnt meg. A nagycsaládra vonatkozó adatok, ismeretek a legidősebbektől még jól felgyűjthetők. Néhány mondatban szükséges szólni erről a formáról, hiszen napjaink kiscsaládjai gyökerükben ide nyúlnak vissza. Tardon a nagycsalád átlaglétszáma 14—18 fő között mozgott, általában három generáció tagjait tartva egy fedél alatt. Legismertebb nagycsalád a Molnár, a Pelyhe és a Takács család volt. A családszervezet legfontosabb összetartó ereje a közös termelőtevékenység. Ezen az alapon sajátos szokásrendszer alakult ki, amely minden vonatkozásban kihatott a család tagjaira, de a család egészére is. Minden munkát közösen végeztek a gazda irányításával, a munkaszervezés, a munka és a javak szétosztása a családszervezet megszűnéséig, a tekintély elvén alapult. A családszervezetet erősítette a közös gazdasági érdek, a „közös kenyéren élés", a munka és az élet más területén is az összetartozás tudata. Közös cél volt a gazdálkodásból származó állatok, általában a megtermelt javak eladása, a kapott pénzből a földterület gyarapításának igénye. Tardon az öröklés szokásai szerint az 1870-es évekig a lány nem kapott földet, csak ruhát, ágyneműt és ládát. A nagycsaládok kiscsaládokká bomlása az 1910—20-as években teljesedett ki. Ennek a családszervezetnek a vetülete, hogy még a 30-as évekig családonként megtalálható a 6—8 gyerek, de ez a szám a későbbiekben rohamosan csökken. A nagycsaládok bomlásának okait a földhiányban, az elaprózódott földbirtokokban, az önállósulás fokozatosan növekvő igényében láthatjuk, amelyek végülis szétköltözéshez vezettek. A szétköltözést elősegítette a telekosztás, amely 1924-ben és 1925-ben volt. A nagycsaládok felbomlásával a családok funkciója is fokozatosan átalakult, gazdasági egységből gazdálkodási egység lett. Megváltozott a családion belül az igénybevehető munkaerők száma, a munkamegosztás, az anyagi-gazdasági körülmények. A nagycsaládokhoz hasonlóan a kiscsaládokká alakulás is kialakított egy bizonyos örökösödési szokásrendet. 215