Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Szűcs István: A falusi nők helyzetének változása három nemzedéken keresztül

3. A kenderből készült textíliák házipari előállítása munkaigényesebb más munkáknál. Nem kifizetődő a vele való foglalkozás. Döntő tényező az is, hogy a gyári termékek olcsóbbak. 4. Jóllehet, községünkben nincsen ipari üzem, de az említett termelőszövetkezeti és állami gazdasági munkahelyeken kívül a sárospataki faipari üzem, a cserépkályhagyár, a varroda, a csepeli gyár sárospataki üzemegysége a második és harmadik korosztály részére szinte korlátlan munkalehetőséget biztosít. Emellett itthon még fonni-szőni sem erő, sem idő nincs. 5. A falusi lakosság lassú, de szívós elvándorlása városra szintén csökkenti nemcsak a lélekszámot, hanem a háziiparral, kenderfeldolgozással foglalkozók számát is. összegezve elmondhatjuk, hogy a háziiparszerűen űzött kenderfeldolgozásnak szinte minden feltétele megszűnt (munkaerő, feldolgozandó termék, igény). Új elem a falusi nők házonbelüli elfoglaltságában a kézimunkázás. Addig is kézimunkáztak, míg a szövés-fonás elterjedt volt. De mióta ez szinte teljesen megszűnt, az így felszabadult nappali, esti órákat, és téli szabadidejüket kézimunkázással töltik egyre többen. Nem régen még híres volt a szép vajdácskái szőttes, ezekből néhányat a ládák mélyén őriznek. A mai kézimunkázásnál azonban már nincs eredeti motívum, készen kapott minták alapján dolgoznak, tehát színtelenebb, iparszerűbb, gépiesebb ez a munka, mint az elmúlt szőttesek világa. A 19. században általánosan elterjedt, századunk első felében is továbbélő, csak az utóbbi egy évtizedben elhalványodó falusi női munkák egyike volt a gyékény feldolgozása. A két folyó: Bodrog—Tisza közé zárt mélyfekvésű Bodrogköz számtalan tavával, mocsarával, ereivel szinte kínálta a sást, nádat, gyékényt. Míg a két előbbi elsősorban ház és melléképületek fedésére, az utóbbi különböző munkaeszközök, használati tárgyak készítésére szolgált. A gyékény szövése kevésbé elterjedt volt, mint fonása. Hasurát, melegágy terítőt szőttek belőle. Él még egy család, id. Sütő Zsuzsanna és családja, akik szőtték, jobbára kötötték. A szükséges anyagot a közeli Fűzes-érből termelték ki. Míg a közeli Cigándon Kántor Mihály írása szerint szinte kizárólag cigányok foglalkoztak gyékényfonással, addig Vajdácskán régen, és ma is kizárólag mások foglalkoznak vele. Az utolsó két évtizedben még rendszeresen foglalkozott gyékénymunkával 10 család. A legnevesebb gyékénykötő családok a Demeter, a Váradi, a Sütő, a Mészáros és az Erdei család. Ezekben a famíliákban anyáról-leányra öröklődik a gyékénymunka, mintegy másfél évszázada. A vajdácskaiak gyékényből méhkast (méhköpű), kisebb szakajtót, kenyérsütéshez szakajtót, almaszedő kosarat, libaülőt, gyermekülőt, ablakvédőt, tojástartót, hordót, hordófedőt, kenyértartót, melegányterítőt, falvédőt, papucsot, szatyrot, lábtörlőt készítettek. A felsorolásban szereplő tárgyak ma már egyre ritkábbbak. Lábtörlővel ma is a vajdácskaiak látják el a két várost és hivatalaikat, no meg a falut. A gyékénymunkát ma már csak néhányan művelik, egyedül Nagy Józsefné az, aki a régi lendülettel dolgozik még. Egy ügyes kötő téli napokon meg tud kötni 8—10 lábtörlőt, 3—4 szakajtót, 2 köpűt, ami 80—100 Ft keresetet jelent. Agyékénymunkát Vajdácskán elterjedtségében csak a kendermunka előzte meg a múltban. Hagyományos női munkák alkonya. A felszabadulásig mindhárom korú nemzedék hagyományos női munkái voltak a következők: 1. Kenyérsütés. Vajdácskán szinte az 1960-as évek elejéig minden háznál volt kemence, minden háznál (nem kivétel a jegyző, pap, orvos, tanító sem) sütöttek kenyeret. Kenyérárusítás viszont nem volt, de nem is volt rá szükség. A kenyérsütéshez szükség volt 204