Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Nagy Géza: Falusi szegődményesek munkája és életmódja a Bodrogközben
A kerülők munkaköre ma is megvan. Szükség van olyan emberekre, akik vigyázzák a határt, őrzik a falut, ül. a termelőszövetkezetek vagyonát. Nincs ma sem kevesebb munkájuk, felelősségük, tevékenységük mégis könnyebb annyival, hogy nem kell árgus szemekkel vigyázni mindenre, nem kell sokfelé ügyelniük. Vidékünkön az éjjeliőröket vartásoknak nevezték. Ma már a faluban ilyen foglalkozás nincsen, de régen a falu biztonsága nélkülük elképzelhetetlen volt. Feladatként kapták egyrészt jelezni éjjel az időt, másrészt pedig őrizni a falut az idegenektől, a nemkívánatos személyektől, őrködésük ellenére is gyakran előfordult, hogy reggelre nyoma veszett néhány jószágnak. A vártás munkaideje télen és nyáron este 9-től reggel 3 óráig tart. Amikor a falu kezdett csendesedni, a vártás kiállt a faluvégre, kürtjével jelezte az időt. A vártáskürt szaruból készült tülök volt. Ezután, tehát 9 órától óránként jelezte az időt, mindig annyi tülökszóval, ahány óra volt. 1910 után az órajelzés úgy módosult, hogy éjszakánként csak háromszor kellett jelezni, mégpedig 9,12 és 3 órakor. 1910-ig csak a mai Táncsics és Hunyadi utcának volt vártása, mivel a falu többi részén nem volt annyi ház, hogy érdemes lett volna vártást fogadni. Az első világháború után azonban kiépült az Új Falu, a mai Dózsa György és Esze Tamás utca, s az ott lakók is fogadhattak „időjelzőt". Az Új Falunak egy, az Ócska Falunak 2 vártása van. A vártások egész éjjel az utcán voltak. Ha a csendőrjárőr a faluban volt, azoknak a sípszavára a vartásoknak jelentkezni kellett. Feladatuk volt a vartásoknak az is, hogy este 9 óra után a kocsmából hazatérő, daloló legényeket csendre intsék. Fizetésüket természetben kapták. Az Ócska Faluban, miután ott ketten szolgáltak — igaz, ott többen is laktak — negyedrész búza (6,5 kg) és fél véka gabona (12,5 kg) volt a fizetség családonként, ezenkívül 50 fillér bocskorpénzt. Az Új Faluban viszont csak fél véka gabonát, és 50 fillér bocskorpénzt kapott családonként a vártás. A vártásokat is, hasonlóan a korábbiakhoz Szent Mihály napján fogadták. Fő követelmény a fogadottaktól a megbízhatóság és a becsületesség volt. Karcsán az 1930-as évek végén ez a foglalkozás megszűnt, ül. amikor meghalt az utolsó vártás, többet már nem választottak. A harangozó nem községi, hanem felekezeti szegődményes volt, a templomban választották meg. Az ő megbízatása három esztendőre szólt. A harangozóválasztást a pap egy-két héttel előtte kihirdette a templomban. A presbitérium a jelölt személyében azonban már korábban megáüapodott. Ha a többség a választás során jónak látta a harangozó személyét, csak akkor született döntés. A kurátor, a presbitérium vezetője a megválasztás után csak ezután tájékoztatta a harangozót fizetéséről és kötelmeiről. A harangozó kötelessége volt istentisztelet előtt a harangozás. Harangoznia kellett akkor is, ha valaki meghalt a faluban. A temetés előtt napjában háromszor húzta meg a harangot, majd húzott gyülekezőt, és harangozott a temetés ideje alatt. Ha annak a felekezetnek volt a tagja a halott, amelyik a harangozót yálasztotta, akkor nem járt pénz a harangozásért, de ha más felekezetű volt, akkor a hozzátartozóknak fizetni kellett. A harangozó kötelmei közé tartozott a templom és környékének tisztántartása, valamint a pap és az egyház számára küldönci feladatok ellátása. Munkájáért az egyháztagoktól ül. családonként természetben kapta bérét. Járandósága családonként 6,5 kg (negyed véka) gabona, négy liter búza, egy fej szösz (a harangkötélről ugyanis a harangozó gondoskodott), valamint 20 fillér kötélpénz volt. A harangozó cséplés után szedte össze a terményt házról házra járva, a kötélpénzért pedig nagypénteken ment. Pénzjavadalmazásához tartozott a másvallású halottaknak való harangozásért kapott pénzen kívül az esküvők alkalmával kapott pénz. Szokás volt 188
