Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

É. Kovács László: Erdei munkások életviszonyai Gömörszőlősön a XX. század első felében

Ha a favágók lakóhelyüktől nagyon távol voltak, a 3. vagy a 4. héten szekeres ment értük. A fuvar költségeit összeadták, a visszautazás költségeit ugyanis csak ritka esetben fizette a cég. Hazakerülve első dolguk a tisztálkodás volt, majd a férj átvette mindazt, amit távollétében a feleség végzett. így pl. az állatgondozást. A favágó aljzat húzott, "szénát vágott a boglyából, egy hétrevalót felszecskázott, hogy ne legyen gondja rá az otthon maradóknak. A cserhántók. A vidék zsellérjeinek, földhöz ragadt szegényeinek másik idényszerű kereseti lehetősége a cserhántás volt. A rügy pattanása jelezte, hogy a fa hántolható, kérge alatt meggyűlt a mézga. A tavaszi szántás-vetést akinek fogata volt, ekkorra már elvégezte. A cserhántás április utolsó hetében, vagy május elején kezdődött és szénakaszálásig, ritkán aratásig eltartott. A cserhántók hétfőn, a korareggeli órákban keltek útra. Élelmük kevesebb, felszerelésük, szerszámuk viszont több volt, mint favágáskor. A téli favágáshoz használt eszközöket — fejsze, kis és nagyfűrész — csertörő bunkóval és hdntolókéssel bővítették. Ruházatuk a 20-as évekig házivászonból készült ing és bőgatya, kislajbi és nagyujjas, lábbelijük pedig csizma, ritkábban bakancs volt. Később a vászon alsóruhát kiszorította a textília néhány olcsó változata. Gatya helyett a cajg nadrág jött használatba. A nagyujjas mellé takarónak rongypokrócot vittek magukkal. A koszt egyoldalúbb volt mint télen. A főzés eszközei kimaradtak a tarisznyából, csak kenyeret és szalonnát vittek magukkal. Ha valaki ezt nem tette, ritkán a cég gondoskodott róla. Akinek szüksége volt rá megíratta, az árát pedig fizetéskor levonták a keresetből. Az étrend egyoldalúságát enyhítette a szerdai vagy csütörtöki ebédkivitel, amikor az otthonmaradt asszonynép — feleség, anya vagy testvér - felkerekedett, hogy heti egy alkalommal meleg ételt vigyen az erdőn dolgozóknak. Ha jó volt az idő, munkájuk befejeztével a cserhántók ott vertek tanyát, ahol rájuk esteledett. Tüzet raktak, megvacsoráztak, vacsora után fagallyból fekhelyet készítettek és azon aludtak virradatig. Változó időben fagallyból enyhelyet vagy cserkéregből félszert hevenyésztek. Ezek futó esőtől, hirtelen záportól, széltől adtak védelmet, elkészítésük kevés munkával járt. A cserkunyhó több változatban készült, két, legfeljebb négy ember befogadására szolgált, tehát minden banda, vagy hántópár külön kunyhót készített magának. Gyakori volt az a cserkunyhó, amely nemcsak hátulról, hanem oldalról sőt a bejárati rész kivételével elölről is védett volt. Tetejét, oldalát jól megrakták cserrel. A tetőzéshez lehetőleg pántlikázott csert használtak, mert ez jobban levezette az esőt mint a dudáscser. Szemerkélő esőben sem szünetelt a munka. A borongós, csepergős idő még kedvezett is a cserhántásnak, mert ilyenkor jobban jött a cser mint napos időben. Volt idő, amikor kunyhóra hétszámra nem volt szükség. Előfordult viszont, hogy egész héten, vagy heteken át esett, zuhogott az eső. Ilyenkor éjjel-nappal égett a tűz a kunyhó előtt. Ha nagyon esett, bebújtak, ha csendesedett, előjöttek, folytatták, ahol abbahagyták. Amikor a hajnalban ledöntögetett fa összedolgozásával végeztek, reggeli következett. A reggeli elköltése ott történt, ahol a munka abbamaradt. Tüzet raktak, melléültek, és szalonnát sütöttek. Erdővidékünk csapadékban szegény, forrásai, patakjai kevés vizet adtak. A cserhántók a víznek csaknem mindig szűkiben voltak. A naponkénti mosakodásra ritkán, általában csak hetenként vagy két hetenként adódott mód. Az erdőn, ahogy teltek a napok mind több szó esett az ebédvivőkről. Szerda, de inkább csütörtök volt az ebédvitel hagyományos napja. Az asszonyok, lányok már előre megbeszélték, mikor és melyik úton indulnak. 10 óra felé csoportokba verődve mentek, kezükben ételhordó, régebben kantárba, fogott színes cserép vagy vászonfazék, hátukon hamvasba kötött fűzfa hátikosár. Hosszú-hosszú mezítlábas gyaloglás következett. Aki 148