Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Vass Tibor: Az ózdi acélgyári munkásság életviszonyai a XX. század első felében

munkások névtelenül egyes polgári lapoknak leveleket küldtek, amelyben ecsetelték nyomorúságos helyzetüket. Noha a munkások jól látják helyzetüket, gazdasági és egyéb függőségük gátolja őket a mozgalomban való részvételben. Azért nem törhet ki közöttük az elkeseredés, mert a munkások legnagyobb részének a bekövetkezhető munkanélküliség után még 3—4 napig sem lenne kitartása. A Szociáldemokrata Párt 1903. november 19-én a Népszavában cikket közölt az ózdi munkások helyzetéről. A cikk világosan rámutat az ózdi munkásság — századforduló utáni — helyzetére, de egyben utal arra is, hogy már az SZDP budapesti vezetősége is foglalkozik az ózdi munkások helyzetével; nem marad tovább „belügy" a gyár munkásságának sorsa, nem szigetelhetik el uraik az ország többi munkásától. A munkások különféle nemzetiségekhez tartoznak ugyan, de a közös érdek, a közös sors lassan, fokozatosan eggyé kovácsolta őket. Munkásutánpótlás és a kétlakiak A Martin-kemencék, az öntőcsarnok és a hulladékelőkészítő munkáskollektívája a gyár többi területeihez hasonlóan igen vegyes összetételű volt. A gyár alapítása után — a most már szakmunkásnak számító —, a kemencéket kiszolgáló és az öntőcsarnoki munkát ellátó munkások nagy részét a felvidéki kisebb üzemekből, a műszaki vezetők egy részét Ausztriából, másik részét a Felvidékről hozták és telepítették le a gyár szomszédságában épített lakásokban, ill. munkásszállásokban. A kisegítő munkák végzésére részint a környező falvakból, részint az Alföldről toboroztak munkásokat. Ózd község lakói a gyár munkásságának vegyes összetételét tovább tarkították. A természetes népességkeveredés ellenére az 1930—35-ös évekig az idősebb dolgozók között is gyakori volt a szlovákság és a felvidéki németség (zipcer) anyanyelvének a használata. A környékbeli munkások télen kéthetenként jártak haza, persze csak szabadidejükben. Az alföldi dolgozók ritkábban, mert a 24 órai szabadidő kevés volt a hazautazásra. Ezek a munkások a szabad vasárnaphoz még egy-két nap szabadságot kértek. Ez nem a mai fogalmak szerinti szabadság volt, valójában engedélyezett eltávozásnak nevezhetjük, mert erre az időre fizetést nem kaptak. A munkaidő 12 óra volt naponta, a váltás 24 órázással történt. A nappalos műszakon dolgozók vasárnap reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig dolgoztak. A nappalos munka 6 órakor, az éjszakás műszak 18 órakor kezdődött. Az Ózdtól nagy távolságban lakók barakkokban laktak, családjukhoz kéthetenként mentek haza. A közbeeső héten hozzátartozóik mentek, fehérneműt és élelmet hozva magukkal. A 3—12 km-re lakók minden nap hazajártak. Télen gyalog, nyáron — ha volt — kerékpárral. Ez azt jelentette, hogy a munkakezdés előtt 1—2 órával előbb kellett elindulni lakásukról és ugyanennyi idő alatt értek haza. így a 12 órás munkaidőn túl még 2—4 óra elveszett a szabadidőből. A dolgozók családjukkal alig tudtak törődni, mert megmaradt kevés idejük alvásra kellett. A Hódos patak völgyében lakók, a gyártól 18 km-re levő Borsodnádasdi Lemezgyárig közlekedő keskenyvágányú vonaton ingyen utazhattak. Fedeles vagonokban vagy platinaszállító kocsikon utaztak. Persze ez a közlekedés meglehetősen lassú volt, mert nem a személyszállítás, hanem a két gyár közötti teherforgalom lebonyolítása volt a feladata. A kétlakiak megterhelését még az is fokozta, hogy odahaza általában földjük volt, amit meg kellett művelni. A mezei munkák idején álmosan, fáradtan jártak be a gyárba. Sok gondot okozott az acélműben dolgozók számára a szabad nap kérdése. Az üzemelő SM-kemencék száma az elhasználódástól és a rendelés mennyiségétől függően változott. A munkáslétszám viszont a maximális szükségletre volt tervezve. Régen, ha kevesebb kemence üzemelt, a létszám egy részére nem volt szükség. Ekkor a dolgozók egy része fizetés nélküli szabadságot (prjatka) kapott, ügyelve arra, hogy egy hónapon belül mindenki egyformán részesüljön belőle.

9 13