Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Büdi János: Mézeskalácsos és gyertyaöntő mesterség Sárospatakon

Egy könyvet kaptak tőlük, amiben megszámozott képek és verses feliratok közül lehetett választani. Kiválasztották a megfelelőket és a számokat beküldték. A következő feliratú szöveget használták: „Szívemért, szívedért." „Fogadd hűn e csekélységet / Mint szívből eredt emléket." „Szív adja szívért szívesen / Fogadja szíved kedvesen." „E kis emléket úgy adom át / őrizd meg szívünk barátságát." „E kis emlékkel megleplek / Mivel lángolón szeretlek." „Szív küldi szívnek." „Ha egy édes csókot adnál / Örökre boldogítanál." „Kicsi szívem kicsi szám / Néked minden jót kíván." „Kedves lányka amíg élek / Tiéd szívem áldott lélek." „Szerelmes vagyok én, mondjam hogy kibe? / Egy barna kislány hófehér lelkébe." Ma már nem olyan népszerű a mézeskalács. Falun még mindig szeretik a szívet, babát, huszárt, kardot. Veresné tavasszal kezdi meg készítményeinek árulását. Vásárokra, búcsúkra eljár vele, pl. Ardón, Olaszliszkán, Tolcsván, Hercegkúton, Erdőbényén, Cigándon, Ricsén, Tiszakarádon szokott kipakolni (3. kép). Régen három havonta volt vásár, így nagyon sok árut vittek és sok sátort állítottak fel. Szüleitől a sátorfelszerelést is megkapta. Elmondta, hogy 12 éves kislány korában Patakon 6 sátort állítottak fel a szülei: Csak a Kossuth utcán 3 sátor volt, köztük a fősátor, amely a legnagyobb volt és legtöbb áruval volt ellátva — a fő utcán a postánál és a baromvásár felé vezető úton, a baromvásárban is felállították sátraikat. A fősátoron kívül a többi sátorban bedolgozók, segítők árulták percentre. Az eladott áru után százalékot kaptak, 500 pengő után 50 pengőt. Az áruló ügyeskedett, hogy minél több vevőt fogjon. A vásár után kapta meg,a pénzét, mivel ún. beszámolt árut árultak, könnyen ellenőrizhették. Egy-egy nagy vásárra még előző este 11 órakor elindultak. Szekérrel mentek, a szekér aljába rakták a deszkákat, azokra az áruval megrakott kocsiládákat, a szekér oldalára kötötték a sátor 4 rúdját. Ez nagyon jó volt, mivel a szekér oldalán ülőknek lábtámaszul szolgált. A sátorfelszerelést magukkal vitték. A ponyva különböző méretű volt; 5x4, 3x4, és 4x4 m-es. A ponyvát megrendelésre készítették. Egyik oldalára nyomtatott betűvel a név is bele volt írva. A jó ponyva felső részén kb. lxl m-es folt volt, hogy a dupla ponyvát négy rúd, az ún. celtlájznyi ne lyukassza ki. A rudakat a celtlájznyiba dugták, mely csuklósan, átlósan összeállított kovácsolt vaspánt, végein 4 db vascső, amelyekbe a sátor 4 tartórúdját dugják bele. A vaspántok összeillesztésénél vaskarika lóg, ebbe húzták a kötelet és viharban így rögzítették a sátort. A sátrat hátul 2 db kb. 1 méteres vasalt karó rögzítette, elől két db 2 m-es hibli (rúd) tartotta. A mézesárut a sátor alatt kecskelábon elhelyezett 4 db 3 m hosszú deszkára rakták ki. 3 egymás melletti deszkára keresztbe 2, kb 20 cm-es, 1 deszka szélességű pudlifát tettek, melyre a 4 deszkát elhelyezték. Eléje a nagyobb ájzolt árut állították ki. 4 db gyertyavillát is felállítottak, s ezeken keresztül elhelyezett akasztott lécre aggatták a gyertyát. A tésztákat a ruhával, az ún. stantukkal leterített deszkákon árulták. Ez aprómintás kékfestő vászon volt, piros szegéllyel díszítve. A sátorban hátul helyezték el a kocsiládákat. Ma kevesebb árut igényelnek, ezért Veresné nem kocsiládába csomagol, megfelel a kis (4x3 m-es) bazáros összecsukható sátor is. A mézeskalácsos mesterség legfontosabb szakszavai díszítés ételfestékkel sátorban, a gyertya felfüggesztésére tésztát átkavarja lemezből készített szabható tésztakidolgozó asztal, ülőszékkel egybeépítve, rúddal ellátva ájzolás akasztott léc átkavar bádogforma brech 124