Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Fejes László: Egy miskolci kádármester

is kaptam a budapesti központi műhellyel, mert ez sokkal olcsóbb dolog volt, mint egy egész kocsit ideküldeni. Szóval megéltem, csak a függetlenségem hiányzott, amit pedig én igen szerettem és szeretek. Az évek teltek, kezdtem otthon érezni magam a vasas szakmában, amikor azt hallom, hogy megint lehet ipart váltani. Ez az 1953—54-es években volt. Engem csak elfogott a honvágy, meg az édesapám biztatása is segített. Az öreg műhely szerszámaiból még volt annyi, amivel lehessen indulni, és a kádárságban önállósíthattam magam. Beköltöztem Miskolcra. Apámnak gyönyörű szerszámai voltak. Sajnos, a háború alatt sok értékes darabot széthúzogattak, de maradt is meg. Nagy része „Staller Wien" védjeggyel van ellátva. Ez világmárka volt, ha véletlenül valamelyik nem vált be, a bolt azonnal visszacserélte. Egy darab ebből, pl. egy vonókés 24—28 pengő volt, amikor egy mázsa búzáért 9 pengőt adták. Igaz, ezek a kések 60—70 évi állandó használat után is szinte érintetleneknek tűnnek. Acsinvágók is remekdarabok, de már legtöbbje réz berakásos szerszám, és csak azért nem múzeumi darab, mert ezeknél jobbat még ma sem találtak fel kisipari használatra. Édesapámnak sok olyan apró szerszáma is volt, amire már nekem nem volt szükségem. Ezeket elhoztam, hiszen ezek nekem különösen drágák voltak. Ezeket fogtam először kézbe mint gyermek, édesapám műhelyében. Mais itt állnak felfüggesztve egy sarokban. Volt egy kiváló segédje apámnak, aki kiváló szerszámokat tudott csinálni, ő csinálta ezeket. Mikor már minden együtt volt, elmentem levizitelni a helyi kollégákhoz, elsőnek Kneck József mesterhez. „Nagyon örülök a látogatásának" — szólt az öreg. „A kádármesterség nem rossz, meg lehet élni belőle, ha van tőkéje az embernek, mert kitartás kell." „Nekem ilyen sincs," — mutattam egy favágó tőkére, — „de majd megpróbálunk valamit." Egy hét múlva megint találkoztam az öreggel: „Kolléga, engem félrevezetett — mondta szemrehányóan — érdeklődtem egy földijétől, Németh Banditól, aki nekem barátom, maga felől. Hát maguk igen jól állnak pénz dolgában." A Fűszert Vállalatnak kezdtem hordókat javítani, 16 darabot s amikor jelentettem, hogy készen, kijön átvenni, — meglepődve láttam, az én idős kollegám jött. Igen meg volt elégedve a munkával, mindjárt ajánlott is a vállalatnál további munkára, sőt együttmunkálkodást is felajánlott. Sikerült rövidesen néhány gépet is beszereznem, ami a hosszú lakatoskodás után nem esett távol tőlem. Magam javítottam, magam szereltem. Alelnök lettem az iparosok között, tanulókat nevelek és becsületet szereztem a szakmában. Bizonyos szakmai érettségre jut el az ember. Magam sem tudom pontosan meghatározni, hogy mi ez. Valamiféle készségnek a kialakulása, amelyik a szakmai ismereteken túl képessé teszi az embert, hogy mindent megoldjon, amit kérnek tőle, és ne csak az árut, de még az áru előállításához szükséges eszközöket is kiokoskodja és megcsinálja." A kádármunka munkafolyamatai, eszközkészlete és szókincse A kádáripar fából készít folyadék tárolására megfelelő edényeket. A folyadék természete: nagy nyomása és szivárgó készsége szükségessé teszi, hogy a legjobb minőségű fát használják fel. Fő követelmények: hasíthatóság, szilárdság, keménység, ellenálló képesség és állékonyság. Ezeket a tulajdonságokat eper és az akác. A boroshordók anyaga tölgy, szelídgesztenye, eper és akácfa lehet. A söröshordóé tölgy-, cser- és akácfa. Kisebb edényeket lehet szilből, hársból, kőrisből és fenyőfából is készíteni. A dongafái téli döntésű fából kell készíteni. A hasított dongát a fa hossztengelyének irányában tükörre, vagy féltükörre, a rostok irányában kell hasítani. Fűrészelni is hasonló irányban kell. A dongák rostjait nem szabad átmetszeni. Csak olyan egészséges fát szabad feldolgozni, amelyben nincs korhadás, vörös sávosodás, repedés, rovarrágás, sérü117