Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Vass Tibor: Az ózdi acélgyári munkásság életviszonyai a XX. század első felében

AZ ÓZDI ACÉLGYÁRI MUNKÁSSÁG ÉLETVISZONYAI A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN VASS TIBOR A tanulmány néhány gondolat erejéig az Ózdi Kohászati Üzemek acélgyártással foglalkozó munkásságának mindennapos életébe kíván bepillantást nyújtani. Alábbiakban a következő kérdésekre keresek választ. Miért telepítették Ózdra a Siemens—Martin-acélművet? Milyen volt a munkásság utánpótlása? Milyen szerepe volt ebben a kétlakiaknak? Miért kellett az idegen ajkúak műszaki jövevényszavait átvenni? Melyek voltak a legjellegzetesebb kéziszerszámok, s hogyan dolgoztak azokkal? A nehéz, fárasztó munkák közötti szabadidőt hogyan használták ki? A munkásdinasztiák hogyan hatottak az állandó törzsmunkásság kialakulására? Milyen volt az öltözékük, az étkezésük, az ivóvízellátásuk? Hogyan épültek ki a munkáskolóniák és milyen volt a berendezésük? Levéltári források hiányában idős, elsősorban a régi acélműi dolgozókat kerestem fel. Anyaggyűjtést az ő adatszolgáltatásaik révén több évig végeztem. Az 1847-től működő ózdi gyár teljes átépítéssel történő korszerűsítésére megkésve, csak a XIX. század utolsó évtizedében került sor. A gazdasági helyzet szükségessé tette a régi acélgyártási eljárások fejlesztését. A mennyiségi igények fokozódása mellett a minő1. kép. Az acélműi kemencepódium berakódaruval (a századforduló körül) 9