Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)

Népdal, népies versek - Barsi Ernő: Tarjáni András népdalkincse

- 404 volt, hogy minél szebb és hosszabb pásztornótákkal, balladákkal tűnjék ki pásztortársai .előtt. Itt azután elbeszélgettek a' helyzetükről. Megkérdezték egymástól: "Nálatok milyen a bér? Mink m§g elmondtuk, hogy nálunkrt>ilyen bér van.Ha jobbnak láttam egy helyet, akkor odamentem. Mikor kibeszélgettük' magunkat, akkor oszt danoltunk. Először mindig azt mondtuk él, hogy: "Nem messze van ide Kismargita." Aztán nóta-nótát követett. Előkerült a cigány is. Húzta a talp-alá valót,s a csárdák sok szép pásztortáncnak lehettek tanúi. Horváth Jánps 68 éves sályi ember emlékszik, hogy gyermekkorában vásár alkalmával látott ilyen pásztormulatságot. Sőt ezen a mulatságon még egy nevezetes dolog is történt. Hajdú András sályi kanász-számadó jó vásárt csinált.Eladott hat süldőt, méghozzá nem is rossz áron. A vásár természetesen a csárdában folytatódott. Megszólaltak a nóták, s olyan jó hangulat kerekedett, hogy a pásztortáncokban való jártasságukat is kezdték már többen bizonyítgatni. S ekkor kiderült egy nagy hiba. Hajdú András, a hires kanász-számadó biz» a nem tudott kanásztáncot járni. Rosszalőlag mondogatták neki a pásztorok: "Ejnye, .ejnye András bácsi! Micsoda pásztorember maga! Mán kiházasitotta fiát is, és még söm tudja a kanásztáncot?" Aztán az 'óreg is ugy gondolta, hogy ez bizony csakugyan nincsen rendjén. Kiállt hát középre, intett a cigánynak, s a többi kanász mutatása nyomán megkezdődött a kanásztánc-tanulás. Először nehezen ment. fljféí felé már nem js járta olyan rosszul az öreg. Hajnalban meg már ugy rakta,hogy meg is csodálhatták. Igaz, akkorra a 6 süldő ára is benne wlt már a "tandíjban", dehát oda se neki! Még a felesége sem haragudott érte. Megállt a csárda ajtóban. Csipőre tette a kezét. Onnan nézte nagy gyönyörűséggel, hogy "ez áz András de szépen is tudja járni a kanásztáncot." A pásztor életéből sem hiányoztak persze, a faluban szokásos dalolással összekötött közös munkaalkalmak, s összejövetelek, mint a kukoricafosztás, a disznótor, meg a névnap. Ezek is jő alkalmat adtak a dallamkincs használatára. *