Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)
Népszokások, népi hiedelem, gyógyítás - Csulák Mihály: Luca nap Abaújváron
- 361 sek szerint szilvafából, mások szerint fűzfából, egy harmadik vélemény szerint tölgyfából kell készíteni. A lucaszék elkészítése nagy előnnyel, a boszorkányok felismerésének tudományával jár, de nem éppen veszélytelen. A lucaszék gazdája, miután a templomban felismerte a boszorkányt, a prédikáció közepe táján lejjobb, ha otthagyja a templomot és hazaszalad. A zsebébe azonban feltétlenül tegyen mákot, s azt szórja futtában, mert különben széttépik a boszorkányok. Luca-napján nagy hatalmuk van a gonosz lelkeknek, ártani tudnak az embernek, állatnak. Még szerencse, hogy van rá mód, hogy hatalmuk ellen az ember védekezzék. Luca estéjén nem jó kint mászkálni, mert kárt tesznek az emberben a boszorkányok. Luca napjának éjszakáján nem szabad elaludni, át kell virrasztani az éjszakát. Vacsorakor is mód van rá, hogy a család a rontás ellen védekezzen. Egy liternyi terményt kell leszórni az asztalra. Le kell takarni abrosszal, és azon vacsorázzék a család. Luca sok betegséget hozhat az emberre, de a védekezésre itt is van lehetőség. Meg kell mosakodni, és közben azt kell mondani: "Végigmoslak fejtifusz, nátha és köhögés!" Megvéd a betegség a Luca-napján fogyaszot + gyümölcs is* • Nagyon fontos volt az is, hogy az ember pontosan alávesse magát a Luca napi tilalmaknak. Ezen a napon, nem szabad fonni, mert Luca véres orsót dob le, leereszkedik a kéményen, aki megszegi a fonási tilalmat, annak megdagadnak az ujjai. Mosni sem szabad Luca-napján, mert a lug kieszi a kezét annak, aki nem hallgat a tilalomra. Sütni sem szabad, mert az üszök a sütÓ lány vagy aszszony szeme közé pattan, s a tilalmat megszegő könnyen megvakulhat. Meszelni is tilos, mert a mész a szembe poccsan, és megvakul a tilalom ellen vétő. Hem szabad diót törni, mert a tányérok mind lehullnak a falról, nem szabad mosogatni, mert egész évben piszkos lesz az edény. Hem szabad Luca névre keresztelni.