Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)

Népszokások, népi hiedelem, gyógyítás - Csulák Mihály: Luca nap Abaújváron

- 354 ­pörte a házat, kivitte a szemetet és megállt vele a kapuban. Ahonnan kutyaugatást hallott, arra lakik a legény, aki felesé­gül veszi. Most már nincs más hátra, mint megtudni a legény ne­vét. Erre is van lehetőség Luca-napján. A lányok éjfél felé derelyét főznek, s lekvár helyett papírszeletet tesznek bele. A papírra felírják azoknak a legényeknek a nevét, akik számí­tásba jöhetnek. Minden lánynak három derelye jut. Főzni kez­dik a derelyét, s amelyik először felbukkan a vizben, azt ki­kapják és gyorsan megnézik. Akinek a neve rajta van a cédulán, az lesz a lány férje. Akadhat azonban kislány, akinek ezután is kételyei van­nak, hiszen esetleg több azonos nevű legény is számításba jö­het. Legbiztosabb módszer az effajta kételyek eloszlatására a következő: A favágatő tőke alá kendermagot kell vetni s az elve­tett kendermagot valamilyen ruhával be kell boronálni. A ruhát a kendermaggal lefekvés előtt feje alá teszi a lány, s az éj­jel a jövendőbelijével fog álmodni. Nincs tehát mostmár semmi kétely a vőlegény személyét illetően, de vajon boldog lesz-e a házasság? Ennek is utána lehet járni. Erre való a szerhajverés. Ez a müvelet abból áll, hogy a lányok megverik a szalmás-ház, zsúpfödeles ház tetejét, és közben kitárják a kötényüket. Aki­nek a kötőjébe gabonaszem esik, annak boldog lesz a házassága, akiébe pondró hull, azé boldogtalan. Az ilyenfajta szerelmi varázslatok az állat- és nö­vényvilággal kapcsolatban is jelentkeznek, átalakult formában, mint a bőséget, termékenységet biztosító, azt befolyásoló szertartások. Luca napján meglocsolják a gazdát, hogy jó termés le­gyen a keze /munkája/ nyomán. Az állatvilágban leginkább a baromfiak termékenységé^ a sok tojás és a tyúkok jó kotlását kellett Luca-napján befo­lyásolni. Mivel ebben nagy szerepe van a kakasnak, az ügy érde­kében ezen a napon paprikás szalonnát adtak neki.

Next

/
Thumbnails
Contents