Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

A fonó költészete, játékvilága. 'Az ifjúsági fonóhoz mint népszokáshoz tartozó szellemi javak egyes kategóriáiról /diszes külsőségek, a közösséget formáló morális és mágikus szokáselemek, vendégeskedések i szólásmondások/ e népszokás rendjének ismertetésében már volt szó, " A fonóhagyományok közt tekintélyes szerep jutott azoknak, melyek a maguk egészében az együttlét idejét szóra-' koztatva, gyönyörködtetve töltötték kis nótáknak, balladáknak, meséknek, mondáknak, találós meséknek, vendégségi rigmusoknak, játékoknak, mutatványoknak. Ezek tárgyköreire és szerepükre eddig csak utalás történt? Közlésükre ez utón, az adattárban kerül sor« Az adattár összeállításában három szempont domborodott ki: a gyűjtött anyag kiválasztásának, elrendezésének és leiró ismertetésének szempontja« Az anyag kiválasztása» A gyűjtés során sokféle és egyes részleteiben terjedelmes anyag gyűlt össze« Ennek megválogatásában rugalmasnak kellett lenni. Mindjárt felmerült a kérdés: meddig terjeszthető ez az anyag a fonóélet ismertetésének keretén belül? Két szélsőség közt kellett mozogni

e Az egyik: a hagyománykincs, túlzott leszükitése. A másik: ennek túlzott kiterjesztése« Ha leszükitünk, s csak azt fogadjuk el, ami csupán a fonás képzetéhez kapcsolódott, éles, de merev és részleteiben szegény képet adunk« A fonóban nemcsak kenderről, orsóról, guzsalyról, fonásról, fonóházról szólt a nóta, vagy ballada, a játékokhoz sem csupán kendert, guzsalyat használtak. Sokkal nagyobb hagyománykincs keletkezett, mely a fonás képzetén túlnőtt«