Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 616 •« Édesanyámtu meg azt hallottam, hogy felőtözött halálnak. Az egyik fonóházbu mentek a másikba. Felőtöztek halálnak meg ördögnek. Evvel ihesztették a fonósokot. Fehir lepedőt tettek a halálra. A fájlre egy cintányirt tettek, azt lekötték egy kándővel, hogy álljon meg. Az arcokot beliszteltók. azután fogat, nagy krumplifogat tettek be a szájukba, oeliszteltók a kezüköt meg a lábukot is» Tiszta fehir vót. Akkor sarló a kézbe, meg égő gyertya, meg olvasó. Álőször gyött a hala.. "Álgyöttem má érted /ezt siri hangon mondja/ - oszt akkor a csúnya nyavalya kerülgette a jányokot. Mikor be az ét a hala, a csúnya nagy foga kilátszott. Az nám esett ki, az jól be vót gyugva a szájba, nám tátották ugy ki a szájokot, hogy kiessék. A halál sarlóval nyukált a jányok felé. Az ördög meg mindig ment a halál megett. Lánc vót a kázibá, meg nagy evo favilla, hogy no hát, kit is vigyen ál? Csörgette a láncot. Olyan feketére vót karmolva káze. lába, mintha kibokszolták vóna. Az ördögnek csinátak piros nyálvet. Rongybu. Piros rongyot káritettek. hogy az osztán idáig lelógott, a mejjóre. Akkor a fájire húztak egy fekete harisnyát, osztán egy szörnyű farkat tettek neki. Harisnyát kitömtek szalmával, ugy hogy a varát verte a farka, mer ugy vót, hogy hol idá, hol oda ugrott, a farkával csapdosta a jányokot, ahogy ugrat. Hát hogy annak láttatja legyen. A villával, avval a szedővillával, szurkáta a jányokot. azok meg sivalkodtak. Az egyik kiszaladt, a másik beszaladt. Ahogy ihesztgette. Mikor má mondta a hala, hogy - álgyöttem-, má az is nyukált, hogy viszi. Hiába tudták, hogy közülök való, vót felötözve, csak megihedtek, mert kétségbe vótak esve. No, mikor álmult a bolondozás, akkor leültek, megkínálták egymást vagy almával, vagy pattogatott kukuricával, ettek, utójára nótáztak, táncoltak. Itt is a maskaracsufolóval búcsúztak, de ón má csak ennyire emlókszek» lllilll Száraz 'tőszvéntf nyavalya, bárcsak, össze -rántana Hát olyan vót ez a mulatság nekünk, mint ma a színház. Hát ugy-e mivál tudtuk mással áltőteni az időt? Mer hát ezen a hosszú ástén csinájjunk má valamit a fonóba* • Most a színházba monnok, moziba mennek, de akkor még magunk szedtük össze a játékot. Magunk tanátuk ki. Játszottunk, táncoltunk a magunk módja szerint. így mulattunk. - Ez mind a magunk tudománya, mind a magunk lehelléte vót..