Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 51 A fonás ide.je. Ez a munkaszakasz az ősz utoljára és a téli hónapokra esett« Kezdete október végén, november elején volt, de az északi falvakban /Északbükkaija, ábauj-^zemplóni Hegyköz/ számos, helyen* október derekán, sőt, e hó első felében is elkezdték. Ugy mondtáks "Akkor vettük elé, amikor a ludak szállongani kezdtek." ügy "igyekeztek, hogy karácsonyig meglegyenek a javával« "Mert tél végén már lúgozni kell a fonalat!" Tavaszra hagyni'nagy szégyennek tartották* A barkóságban igy biztatták a lányokat: "Fonjatok, (igyekezzetek, mer tavasszal a csanalat csavarjaatök bele!" A Hernád völgyén igy mondták: "addig kell meglenni a fonással, mig a madár nem fütyül a"" szátyván /szövőszéken/" - értve ezen azt, hogy tavasz elején a szátyvának már nem a"ház külső falán felakasztva, kell lennie, ahol rászáll a madár, hanem ilyenkor már a házban van a .helye, s összeszerelve már működésben kell lennie« Keletborsodban hangsúlyozzák, hogy február közepén már megvolt a végzés« Az alsó Hernád-tájon naptári pontossággal közölték a munka időszakát: "Mindénszentektől /október 31/ Julia-napig /febr« 16»/ fontunk"« /Hernádnémeti-Bőcs, Ujcsánálos/« A hétnek nem minden napjára esett a fonás. A szombat, vasárnap általában a pihenés és szórakozás ideje volt /gondolva az estékre/« Az idősek szombaton is fontak« Ugyancsak a fiatalok is olyan helyeken, ahol a fonóház megfogadásába belefoglalták a gazdasszony számára szánt közös fonást /Bánvölgy, Cserehát/. Voltak aztán a fonásra is vonatkozó ősi babonás tilalmak« A tilalmas napok áthágásával vagy a kenderfélében, vagy az ember, vagy a jószág egészségében esett kár a néphit szerint. A tilalom általában jeles napokra, ünnepközti időszakokra vonatkozott, de gyakran, sokfelé a szombati nap is tilalom alá került« A megye különöbőz tájain kisebb-nagyobb eltérésekkel ezeket a tilalmakat emlegetik: