Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 523 Játékok, Az ifjúsági fonóban az együttszórakozás magva a játék volt, a társas élet legközvetlenebb megnyilvánulása« A lányok már a közös fonómunkát is játékossá tették» Játszottak az anyaggal és az eszközökkel, játszva versenyeztek egymással - voltak ugyanis külön főné verseny játékaik « s közben gyönyörködtek a fonal suhogásában, a guzsalydiszek rezgő, imbolygó mozgásában, zizegésében, Közös dalölásukat is megjátszották* A munka, és a dal összehangolódott« Nóta közben gyakran letették az eszközt és táneolni indultak. De játék volt a legényekkel való találkozás is, az orsóellesés,' guzsalyf ej szüretelés, s a velük való együttdalolás. A fonóélet kivirágzásában külön szerepük volt az együttszórakozást eseménnyé tevő fonójátéfeoknak

« melyek a közfigyelmet magára az együttjátszásra irányították. Az együttjátszás telje- sen ösztönös voJjY Gyönyörűségből vagy virtusból élték bele magukat a játékba« Az ösztönösségnek épen ez a megnyilvánulása különíti el a fonó játékokat a maskarázásoktól, melyekben már érezték a szerepet, s bizonyos szlnpadiasságra törekedtek. A fonójátékokat a zárthelyi együttlét korlátozta ugyan, de a mozgásvágy elég jól érvényesült, különösen gyakran kellett mozogniuk a lányoknak, akiknek jól esett a gúzsalytalpon való üldögélést élénk mozgással felcserélni« A legények is ügyeskedtek, mozogtak, de ritkábban« . Mint a dalban, ugy a játékban is a lányoké volt a főszerep« Sokfélék, változatosak voltak a lányok külön játékai, s a legények jelenlétekor a párosító játékokat leány vésette. A legények szerepe e tekintetben csatlakozás, betársulás volt« *"*"** * • #. '• *

jmmm