Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

49© Gáspár Mihály

y 74 éves, Mezőkövesd, 1964. Együtt ültek a fonóba a ljányok, lágények. Éféj Vót mán* No, ki merne kimennyi a temetőbe? Ki meri álhoznyi a keresztet? Ránéztek az egyik cimborájukra, aki hallgatott* - Te talán félsz? Az megharagudott, hogy ugratják. - Nám fébk én! Magam kimennék a temetőbe a kereszt ér« ~ Nám mernél te kimennyi magad! Mer fesz! - Ki ón! Fogadjunk! - No fogadjunk! De vissza is kell vinned! - All a fogadás! .Tiz liter bor! Álment a fiu. Hát hozza a keresztet. Meg aztán viszi is vissza. Éjfélkor« Noyámberban. Az meg lobogós ujjú ingben, gyócsgatyában. Áros vót az.idő, fújt a szél retteneteseid Mán kázdett feni. Mikor szúrta le vissza a keresztet, nézett jobbra, nézett balra félelmében. Csak ' oda nám nézett, ahova kellett vóna, nám vette észre, hogy a gatya százának a szélit is odaszurta, hát ugy-e, ő nám figyálte, hogy hova szúrja a keresztet, hát lement a fodbá a gatya széle is* Föl akart állni, hogy mefyen haza. igán. de a gatyájá# leszúrta. A gatya fogta s húzta ót et vissza, lefele, a simák, hát., annyira megihedt, hogy összeesett és ott rögtön meg is halt.« mert ő dicsekedett, hát igy járt.. Ügy találták meghalva« • Ez megtörtént.« ez igy vót, itt történt Mezőkövesden« így hallottam az öregektü«. Dudás József 58 óyeé, Tárd, 1963« A téli éccakában. a bátor lágények megtették« Lágénkoromba* még virtusba is megcsinátuk

f hogy kimentünk éjfekor a temetőbe és jált hoztunk onnat a fonóházba« Vagy a sirkereszt et, vagy ha uj halott vót, a koszorúját« Megtettük mi bizony! Fogadásbú« Még a nevét is le lehetett olvasni* A temető, a fonóháztú, ahol a fogadást csinátuk, feküdt vagy egy másfél kilométerre« Vót mit sétálni, az igaz« Sjfékor, hidágben«. Hát aki fogadott, az egyedül csináta meg« Amikor fogadtuk a barátok együtt a fonóba, oszt az ^illető ki is mtni?» meg álhozta meg vissza is tette a sírkeresztet vagy a koszorút« hát