Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 483 Megtörténhetett

9 hogy az illető a ruháját is odaszurta a sirhoz« Mégis, az egész históriaanyagot a népköltészet körébe kell sorolnunk: e históriák hőse ismeretlen, névtelen alak, akire a közlők is csak mendemondából emlékeznek; e történeteknek kialakult típusaik és sokfelé elterjedt, finom eltérésű változataik vannak t tragikus végűek: a csinytevő belehal vállalkozásába, ahogy' visszaesik a sírra, rémületében szörnyethal* £ mondatipus eléggé egyöntetű« Változatai csak igen kicsiben térnek el: a monda hőse hol a gatyaját, hol a surcát, hol az ingét, hol a kabátját, vagy a szűrét szúrja a sirhoz. E mondatipust a maga egészében a népképzelet müvének kell tekintenünk. Gazdagította a népköltészetet, sőt, belépett a müköltészetbé, az irodalomba is. A múlt század egyik jeles magyar költője, Tompa Mihály, aki tudvalevőleg jó ismerője volt az északborsod-abauj-zempléni nép monda- és mesevilágának, a temető megkísértésének ezt a mondafajtáját fel is dolgozta H

!Téprománc

M-ában. .. A fonóban ifjak, szüzek » y Mulatoznak, tréfát űznek; Hull az orsó, szakad a szál... Váltsd ki, édes liliomszál! — A kakas szól, itt az éjféli Elő legény, ki nem félnél! Menj ki most a temetőbe.•• S ezt a nyársat szúrd a földbe! E "Néprománcban

fl nem mert legény vállalkozni, helyette egy özvegyasszony lánya, aki restelte szeretője gyávaságát, maga vállalkozott a nyárs leszúrására. De kötényét szúrta oda, azzal magát is, és ott a siron rogyott össze holtan. Az emiitett két másik mondafaj ma már kevésbé ismert. A fejfát elégető lány mondáját Bodrogközben /Kenyézlő/, a halott legény kalapját elhozó lány mondáját a barkóságban /Hangony/ sikerült eddig csak megtalálni.