Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

m - 467 Katika a fonal végit rákötötte a gomblyukára. Hát amikor a legény elindult, a lány eresztette utána a fonalat és mindenütt ment utána. A legény egy temetőkapun ment be. Visszament és elsorolta az Öreg néninek, hogy az u mátkája temetőbe

f lakik. No de a másik este a mátka ugy megjelent, mint máskor. A lány is, hogy meggyőződjön rúla, megint leejtette az orsót, és hamagább nyúlt érte, ügyesen nem hagyta, hogy a fiu adja fel. Hát u is, ahogy lehajolt, meglátta, hogy a mátkájának lulába van. Megint megjelent a legény. De lány mán nem akart vele szóbaállni. Kerülte uteto - Katica! Mér utáltál meg engem? - Mi köaöd hozzá? - Ha nem mondod meg, holnapra meghal apád. « Hem baj ! Majd eltemetjük. Hát ugy is volt. Meghalt az apja. Eltemették. De gyun ám harmadnap a legény. Azt mondi a lánynak: - Mondd csak ^atica, mér utáltál meg? - Semmi közöd hozzáí - Ha ki nem mondod, holnapra meghal anyád. - Nem baj. Ha meghal, eltemetjük. Meghalt az anyja is. Eltemették. Megint gyün a legény. - Szivem Katica, mér utáltál meg? - Semmi közöd hozzám! - Jól van, ha meg nem mondod, holnapra meghalsz te is. ~ Nem baj ! Eltemetnek engem is. Elment a fiu. És ekkor a lány elment az öreg néni he megint. Elpanaszolta, mit mondott a legény.. - Hát édes lányom, ha igy mondta, akkor meg- is fog történni. De ha meghalsz, ne hagyd kivinni a koporsódat se az ajtón, se az ablakon. Ki kell a küszöb alatt ásni egy lyukat és a koporsót ott kell kitenni. Ne az utón, hanem az ut mellett vigyék és ne a temetőbe temessék, hanem az útszéli árokba vigyék. Nehogy rádtaláljón az ördög. A lány ugy is hagyta meg. Ugy is tettek. Mikor Katica meghalt, a küszöb alatt tolták ki a koporsóját, az ut szélin vitték és a temető árkába temették. Hiába kérdezte az ördög az ajtót, az ablakot, az utat, hogy vittek-e arra ki lányt. Nem vittek. így hát az ördög lemaradt. -•>':•