Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 51 becsavarják, - és sorban madzagra fűzik. A csepüt, s az ennél valamivel jobb minőségű aprószöszt /pátyoszt, csepüjavát/ megtépdesik, a tépéseket egymásrahelyezik, s harántfutó szálakbaa hengerded alakra összegöngyölítik: Hyugatborsodban gongyola

« Keletborsodban ßöngy^öle, göngyöleg;

. A csepűét /Bodrogközbén: tö vihegyi, hegyi; gongyolszösz/ ugy különböztetik meg a harmadrendűétől, hogy csak simán göngyöli tik be, mig az apró szöszt hosszantfutó szálakban egyik végén kerek, másikon hegyes gongyolába /göngyölébe/ göngyölik, s néhol /Bodrogköz, (Diszatáj/ a hegyes végre gombot csavarnak. A fonásra szánt szöszt, csepüt e megkülönböztető kötésmódök alkalmazásával rakják el száraz helyre, kamrába, padlásra kosarakban, régi szekrényekben /szuszékokban/, ládákban. A kender terme lés virágzó éveiben arra is volt példa, hogy a lányos házak ablakaiba rakták ki a sok szép bábut, koszorót /Szalonna, Szendrő a Bódva völgyében/, hadd lássák az arramenők, különösen a legények, milyen gazdag kenderanyaga van e házaknak, ide érdemes lányhoz járni, nem lesz gondja ingre-gatyára annak, aki innen nősül... Valaha ez a szokás sokfelé meglehetett, hiszen a jó eladó lányt a házi kender mennyisége és minősége is hirdette. A virágos kendernek a fonásra való előkészítését még az ősz első hónapjában befejezikj a magvasé egy-két héttel késik, október első felében ezzel is végeznek. Minden becsületes házban készen van már a fonásra a kender, csak még a házon kivüli őszvégi munkákkal kell végezni /kapások betakaritása, répabehordás/, hogy aztán nekiüljenek a fonásnak, mely még nem is oly rég a téli esték legnépszerűbb társas munkája volt.