Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

222 Szerencsees jó estéét, díszes kompánia. Szabad-e mineékőnk ide belépnia? Nem le szónk senkinek botrány közt at ónja, Csak a kukoricánk megkóusto Itató ja. Kukoricát hoztónk, meégpedig cukrozva, Maruzsa szőüllővel jóul kipalleerozva. Nem fogta ezt oda a ttizneel a kozma, Mert a gazdasszony ónk bátran kavargatta. /Tardona. Vari: L. 55^ old./. Kisérőül szegődött melléjük lány, aki ál-eledelt vitt magával, lábasban eldugott "hótortát". B szavak kíséretében tette le: Ben is hoztam e^y tortát, Az égből csak ugy tolták. /Tardona, Vari.: Síi old./. De aztán futott is ki, hogy utána ne vágják. A sorbajáró fonókba* mindég azon házbeliek főzték a kukoricát, akiken mint vendéglátókon épen sor volt. Ritka helyeken a főtt kukorica mellett aszalt gyümölcs is szerepelt nagybani fogyasztásra. A felső Hernádvölgyön és környékén a sorrajáró fonókban igy volt. Pányokon mindezekhez gyakran hozzájárult a pattogtatott kukorica, inkább tél vége felé. Az alsó Hernádvölgyön igy ünálták a legényeket a főtt kukoricával: "Vegyetek no, letáncolták ' a haját a lányok.." Lucakor áltálában nagyban ették a kukoricát. Katolikus helyeken ilyenkor nem fontak. Ahol, meg lucabált tartottak, főleg a zempléni Hegyközben, ott a főtt kukorica szerepe háttérbe szorult.