Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)
- 137 hegyit alája öltjük . Kész a csimbók, csak meg kell húzni feszesre. Van, aki nem tesz rá csimbókot, de az csak rövidet nyút . Akkor a kezibü nem engedi ki az orsót, mer leesik. A legények ezt szokták lesni. Ha felkapik, a jánynak csókkal kell kiváltani. Micsináltunk? Ha nem akartuk igy, csimbókot hármat is hajintottunk az orsóhegyre, hogy el ne essen az orsó. Mikor má a második nyút ás után haladtunk, innen kezdve fel kellett szedni a fonalat a balkezünkre. Ugy mondtuk, hogy felmotolláljuk. Ide tessék nézni! /Mutatja egy darab fonal onTT^á^s^osztueTindul a kezünk a fonalon, a gyürüs ujjra meg a mutató ujjra tekerjük, igy a, keresztbe, ellenkezőleg. - Ha ez megvan, a jobbkézzel orsóstul rántunk rajta, vagyis ráverünk . Akkorát pendül a fonal, akar a húr. A sok nyál meg csak úgy repül belüle. Mer ugy-i nyálazni kell a fonalat állandóan, hogy jól összesondorodjon » Szaporitani kellett ám a nyálat. Egyik hozta az ib orkat savanyitva, a másik egy tál savanyitott káposztát, vót aki hozott céklát meg ecetes répát. Ezeket használtuk, eszegettük aztán. - A ráverés arra is, jó, ho^y az orsóra keményen csavarjuk rá a fonalat. Van, aki csak amúgy ereszti /nem motollálja fel és nem veri rá/, annak lágy. az orsó , oszt lepattogzik , egymásba'vágódik a fonal. Ha osztan lebomlik az or sorul, visszahat intó dik , csalcugy szuszorog . Haaaj, akkor ugy szoktuk mondanii"?!no te jány, hugyozhatna a szeretőd, hallod-e?" h.h.h.. tuhv /nevet/. Egyszóval a f elmotollálás után kettőt-hármat is rántunk a-jobbkézzel a fonalon, mer csak apródon engedi a balkéz a rámotollált fonalat. Igy hát szaporodik az orsón a fonal. Mikor meg má telik az orsó, mindig nehezebb. Ekkor úgy szoktuk, hogy szálfonalat fonunk. Nagyot senderitönk az orsón a két tenyerünkkel, ellökjük magunktul az orsót, az mag forog magátul, a maga sulyátul, mi meg a jobbkézzel csak a szálat tartjuk, a ballal meg húzzuk a szöszt. Igy tudunk nagyot nyútani . Néha esik egy kis hiba is. - Ha lassan ereszti és tulgyorsan sodri az ember, a szöszfonal megmacskásqdik. ugy is mondjuk, hogy orsóhegyes , hát biony, nem jo a sodrással sietni, én is olyan sodrós an tudok fonni, hogy könnyen orsóhegyesre menne, ha hagynám. Az orsóhegyes esetleg elpattan, ha meghúzik. Az ilyet elkötik. - Ha meg lassan sodri az ember, megin baj, akkor meg csepüsnek- marad a fonal. Na^y hiba, ha az ilyen fonal bekerül a szövőszékbe, mer a bordája elfoszti . A csép üt nehéz fonni* Szakad is hamar, meg van benne pozdornya mindig valahány. Ha bennemaradt a pozdornya, csúnya vót a fonal. Aki ugy font, arra rászóltak: "Hü, de nagy verébfejek vannak benne.." mer hát nem igazgatta .el, hogy egyenes legyen a fonala. Sokat kellett ám a csepüt rágni, hogy verebfej ne legyek. • Hogy melyik kezünk bánta jobban a fonást? Hát az orsós kezünk fáradt inkább. Persze, a jobbkéz, mer nagy orsót pencergettünk vele.
