Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

hajtattak a királyhoz. Ügy mentek azon a fehér márvány úton, mint a gondolat. A király nagyon szívesen látta ez ő vendégeit. Az asztalra fájinnál fájinabb ételeket meg borokat hozatott. Volt ott annyi minden, hogy kimondhatatlan volt még látni is. (Magam is ott voltam, mikor megvacsoráltak.) Vacsora után egyszer csak odaáll a cigány feleségestől, gyerekestől a király elejbe. — Felséges királyom, egy kérésem volna. — No, mi az? — Nem egyéb felséged, mit érdemel az az ember, aki három illyen lelket el akar veszejteni? — Mit? Hát halált, akasztófát! — mondja a király. — No hát akkor maga Felség megérdemli. — Én? Ez nem igaz. — De biz igaz az Felség! S ha nem igaz, akkor én Halcsuka neviben legyek megint ollyan cigány, mint aminő voltam. Hát arra az aranyos ruhába öltözött vendég volt, nincs, eltűnik, a helyébe meg ott áll a nagy boglyas cigány, tulajdon abba a patyolat gatyába, akit a korbáccsal rongyokba hasogattak rajta. A király egybe felismerte a lányát is, a cigányt is, s azt mondta: — Nohát fiam, bírjad békével a lányomat is, az országomat is. Aztán papot hívtak, lakzit csaptak. Volt nagy öröm, vígasság, húzta a banda, ettek, ittak, csak a léféle volt hétféle. Magam is. ott voltam a Berával. Ahogy nézegetjük a nagy vígasságot, egy hőbölygős vőfély ott csavongatja

4 felénk a buzogányát, hogy hátra! hátra, hívatlan vendégek! Szalmából volt a sarkantyúm, pehelyből a tarajjá, s ott az ajtó szögibe volt Duna, Tisza, Dráva, Száva belekötve egy nagy zsákba. Oszt hogy hogy nem, a sarkantyúm tarajjá felszegte a zsákot, Duna, Tisza, Dráva, Száva mind kiömlött a szobába, s a sok víz csak vitte a násznépet magával. Sodrott a víz minket is, de én valahogy kikapakodtam a szárazra, hanem Bera ott maradt. Elszalajtottam hát egy embert Baták Pályához, csináljon egy háromágú horgot. Azt belevettük a vízbe, úgy húztuk ki Berát. De a násznépet talán még most is húzogatják, ha bele nem fúltak. — Csi,. rá, eddig volt, a mesének vége vót, egész falu részeg vót. (Párád, Heves megye, 1890.) 4. forgatja 25»