Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

mas, ördöngös asszony, egybe ajánlkozott feleségül, hogy így, hogy úgy, ő majd gondját fogja viselni a gyereknek. — No jó, has már így van a sorunk — gondolta a király, Isten neki, beleegyezett, elvette feleségül. No de szent igaz, hogy csak egy jó mostoha anya volt a világon, azt is elvitte az ördög. Hát nem volt különb a Zöldlevélé sem. Mikor Zöldlevél megeszesedik, lehetett már úgy 7—8 éves, feladják az eskolába. Egyszer oszt lemegy a lovához, az meg azt mondja neki: — Tudod-e mit édes gazdám, Zöldlevél, ha te az éskolábul haza gyüssz, én legyek az elsőbb, ne a mustohád. Engem nézz meg előbb, úgy menj a kastélyba. Zöldlevél szavát fogadta hát. Mikor az iskolából hazament, igényest az istállóba tartott. Ahogy bemegy az ajtón, látja, hogy könnyezik a lova. — Mi bajod van, édes lovam? — Hej! Nem egyéb Zöldlevél, süttetett neked a mostohád bogácsát, de nehogy egyél belőle, mert egybe szörnyet halsz tőle. Hanem add oda egy halálra való rabnak.

3 Hát úgy is történt, mikor a rab megette, egybe szörnyet halt tőle. Délután megéntelen csak az estállóba megyén előbb a fiú. A ló újfent könnyezik. — Hej! Nem egyéb, a mustohád csináltatott neked egy aranykarszéket, hogy avval majd kedvezkegyik, de bele ne ülj, mert egybe a falhoz mázol. Zöldlevél szavát fogadta hát, nem ült az aranykarszékbe. Itten a mustohája szörnyen bosszankodott, gondolta, hogy a gyerek alighanem az estállóban hall meg egyet-mást. Eltökélte hát, hogy előbb a lovat teszi semmire, akkor a gyerek se fog odajárni. A király éppen hazagyütt a háborúból (éppen két álló esztendeje volt oda!). Az asszony, mármint a felesége, ollyan betegnek tetette magát, mint aki se holt, se eleven. A király megijedt, kérdi, hogy mi bajod van, édes lelkem? — Jaj! Szörnyen oda vagyok. De egybe jobban lennék, ha a Zöldlevél •lovának a májából ehetnék. — Ha csak az kell, levágatjuk! — mondja a király. No jól van, Zöldlevél ahogy hazamegy az iskolából, megéntelen csak az istállóba megy elébb. A ló, egybe panaszolja: — No édes gazdám, Zöldlevél, bajba keveredtőnk. A mustohád megkívánta a májamat, engem holnap levágnak. De ügyelj rám, segítőnk a bajon: kérj te apádtól egy aranyos nyerget, hogy még egyszer utoljára lovagolhass rajtam. Aztán, aki tű, cérna, meg zsír ott van az estálló polcon, azt vedd te magadhoz, a kardod is kössd fel, úgy ülj a nyeregbe. Zöldlevél egybe ment az apjához, elmondta mi a kívánsága, ha már a lovát le akarják ölni. Az apja nem ellenzetté. Itten elévezették másnap reggel a lovat aranyos nyereggel, Zöldlevél 3. halálra ítélt rab 246