Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

Arra az ördög fogta a nagy szikladarabot, úgy felhajította, hogy akkorának látszott, mint az öklöm. Amikor a kő leesik a földre, azt mondja a molnár: — Ez még semmi! De ha én felnagyítom, még a pokol legmagasabb tornácát is összetöri. — Jaj! Akkor ne nagyítsd, — így mondja az ördög; —, vigyed inkább a király fiát. Avval ők elváltak: az ördög; a pokolnak, a molnár meg tovább a gyerekkel. Ahogy mennek mendegélnek (mármint a molnár), memmeg találkoznak az úton egy nagy fával. Az; ördög újfent ott termett s azt mondja: — Hallod-e te mónár, aki ezt a nagy fát ki tudja a helyiből csavarni, aztán úgy visszatenni, hogy a fa egybe teli legyek gyümocsvel, azé legyen a király fia. — No jó, hát csavard te ki előbb — mondja a molnár. Az ördög megtette. Lett is rajta gyümölcs vagy tíz kocsira való. Azt mondja akkor a molnár: — Megállj csak, ím kiveszem én ezt a fát a helyiből, meg vissza is teszem, de úgy telyi lesz gyümocsvel, hogy a fa minden ágát ellepi, oszt betemeti még a pokol letmagasabb tornácát is, — Jaj! Akkor ne csavard ki — mondja az ördög nagy ihedten —, ha' vigyed inkább a király fiát. — Avval megéntelen elváltak ők egymástól. A molnár amint megy tovább az úton, megént találkozik egy rókalyukval. De alighogy odaér, az ördög újfent ott terem mellette, s így szól: — Tudod-e mit, mónár komám, három a próba, azé legyek a király fia, aki ebbe a rókalyukba bele mer bújni. — Jó — mondja a molnár —, majd elő' én próbálom, meg. — Avval neki fekszik a lyuknak, de hogy ím sehogyse fért bele, odaszól az ördögnek: — No, hát bújj bele te, ha tudsz. Az ördög bele is bújt, Akkor a molnár egy nagy kővel menten

3 betapasztotta a lyuk száját jó erősen. Az ördög jajgatott, kiabált, de hiába, ott rekedt a rókalyukban, a molnár meg tovább ment. De alig haladnak ők egy kis darabig az országúton, visszanéz a molnár, hát látja, hogy a sok ördög, akar a füst, csak úgy ömlik utánna a pokol szájából. A molnár se rest, megsarkantyúzza azt a kis rossz pej csikót: — No édes lovam, sihessőnk a Jézus nevibe, mert baj lesz. Hát szaladt is az a kis rossz csikó párája szakadtáig, oszt mikor az ördögök már majdnem utóiérték, nagy hirtelen lekarult az országútról egy kis gyalogösvényre. De az ördögök itt is csak utánna — mind, ahányan voltak. — Hogy, hogy nem, éppen egy regiment lovas katona járt arra. Odakiált nekik a molnár: — Hé! Vitézek, jöjjetek segítségül, mert ím az ördögök egybe elviszik a király fiát. Azoknak se kellett egyéb, kivont karddal neki az ördögöknek, oszt valamennyit visszakergették a pokolba. 3. azonnal 229